CASTRUM BENE EGYESÜLET
X. VÁNDORGY?LÉS

 

Castrum Bene Hírlevél

 

Túravezet?

Miskolc, 2004. május 7-9.

 

* * * * * * * * *

A Castrum Bene Egyesületet ötödik éve támogatja a
Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma,
segítségüket ezúton köszönjük.

 

 

 

A Castrum Bene Hírlevél megszületésében komoly segítséget nyújtott a Civertán Rt., segítségüket ezúton köszönjük.

 

* * * * * * * * * *

Tisztelt Castrum Bene Tagok !

Immár ötödik alkalommal tudjuk megjelentetni a Hírlevelet. Reméljük, ismét olyan írásokat, információkat közlünk, melyek elnyerik érdekl?désüket.

Bevezet?ben röviden beszámolunk az egyesület elmúlt 4 évér?l, hiszen ebben az évben vezet?ségválasztás lesz. 2000 májusában az egri Vándorgy?lésen az egyesület tagjai ismételten megválasztották elnöknek Feld Istvánt, az elnökség közé Szabó J. Jánost, Buzás Gergelyt és Terei Györgyöt.

2000 óta minden évben pályázunk a Nemzeti Kulturális örökség Minisztériumához. Az alábbi felsorolásból olvasható, hogy melyik évben mekkora összeget kaptunk, és azt mire költöttük el.

2000-ben	250.000 Ft	Szkenner, diavetít?, útiköltség, papírárú, irodai kellékek, dologi kiadások
2001-ben	875.000 Ft	Számítógép, nyomtató, szoftverek, notebook, útiköltség, papírárú, irodai kellékek, dologi kiadások
2002-ben	715.000 Ft	Fénymásoló, f?z?gép, Gps, útiköltség, papírárú, irodai kellékek, dologi kiadások
2003-ben	550.000 Ft	papírárú, irodai kellékek, toner, útiköltség, dologi kiadások

Eredményeinkr?l:

2000-ben 91 f?b?l állt az egyesület tagsága. Négy év alatt közel megdupláztuk tagjaink számát, hiszen a jelenlegi taglétszám: 174 f?. örvendetesnek tarthatjuk, hogy az új belép?k között sok az egyetemista. A tagság összetételének nagy számát most már nem csak régészek teszik ki, hanem sok m?vészettörténész, történész is eljár vándorgy?léseinkre.

2004-ben ötödik alkalommal tudjuk kiadni a Castrum Bene Hírlevelet és Túravezet?t. Ebben az elmúlt évek er?dítmény kutatása mellett, könyvismertetések, bemutatkozások, szakmai ismertetések, tanulmányok és viták voltak olvashatók. A túravezet?ben pedig a meglátogatandó er?dítmények leírásán kívül alaprajzok, metszetek segítettek a jobb megismerésben.

2003 szeptemberében Visegrádon Sándorfi György várkutató halálának 10. évfordulójára egy emlékkonferenciát szerveztünk. Idén is szeretnénk folytatni azt a kezdeményezést, hogy a májusi háromnapos vándorgy?lés mellett ?sszel egy egynapos konferencia is létrejöhessen. Terveink szerint az ?szi helyszín mindig Visegrád lesz.

A korábbi években már folyt az el?készítése és 2003-ban sikerült elkészíteni Nováki Gyulának és Magyar Kálmánnak a Somogy megye középkori várait bemutató várkorpusz kéziratát. Reményeink szerint Magyarország megyéinek középkori er?sségeit bemutató sorozat els? munkája a 2004-es évben megjelenik.

2004-re elkészült az egyesület honlapja. A www.castrumbene.hu cím alatt olvashatók az eddigi hírlevelek, tanulmányok, illetve a legfrissebb információk is.

A Hírlevél szerkesztése továbbra is nyitott, minden tanácsot, ötletet szívesen fogadunk.

2004. április

Terei György titkár

* * * * * * * * * *

Az elmúlt évek er?dítménykutatásai

Koppány András-éder Katalin

Boldogk?, alsóvár, 2003

A 2002-2003. évi feltárások és az 1682. évi inventárium alapján néhány helyen részletesen, másutt nagy vonalakban megadható az alsóvár épületeinek elhelyezkedése, a kapu és a palánkfal vonala.

északon a palánkfal a háromszög? bástya keleti fala alatti meredek sziklától indul és követve a szikla esésének vonalát végigfut az egész vár el?tt az északi szakaszon, majd belecsatlakozik egy épületbe, illetve a kapuépítménybe. Ez utóbbinak a helyét csak feltételezzük az inventárium alapján, feltárni nem tudtuk. A palánk leérkezve a várat nyugatról övez? hegyteraszra tovább fut dél felé egészen a kiugró sziklaszirt egyharmadáig, ahol ismét a meredeken es? sziklafalhoz csatlakozik.

A nyugati hegyteraszt átvágó árkok alapján ezen a szakaszon a palánkfal két periódusáról beszélhetünk.

 

Az els? periódust az a sziklába vésett téglány metszet? árok jelenti, amely a vár teljes északi része el?tt végigfut, és amely cölöplyuk-sorral kapcsolódik a hegy keleti oldalán a háromszög? bástya alatti sziklafalhoz. Ennek az ároknak a vonalát dél felé egészen a kaputorony alatti nagyobb térig követni tudtuk. A palánkárok és a hegy között a sziklafelszín a vár nyugati oldalán jellegzetesen faragott: a természetes esést lépcs?zetesen kiugró függ?leges véset határolja, az árok és e véset között megközelít?leg vízszintes járófelület van kialakítva. A mindett?l délebbre es? területen még további kutatásnak kell tisztáznia, hogy az árok fut e tovább ebbe az irányba. Ugyanakkor a déli alsóvár-szakaszon is megfigyelhet? volt a hegyoldal függ?leges faragása, a vízszintes járófelület kialakítása. Az alsóvár déli végén a vízszintes felületet nyugat fel?l egy alacsony, a hegy felé függ?leges, kifelé a természetes esést követ? "fal" övezte. Ennek vonalában a valamikori hegyoldal sziklalejt?jéig kifutva az északi részr?l már ismert palánkárokhoz hasonló árok zárja be a fal vonalát egészen a kiugró sziklanyelvig.

 

A második periódust tulajdonképpen a palánkfal nyugati szakaszának egy a korábbitól mintegy 4 m-rel nyugatabbra való kialakítása jelenti. E fal vonalát falkiszedési árok és cölöplyukak jelzik. Ez a nyugat felé történ? toldás az alsóvár északi és déli felén a már korábban meglev? falazathoz kellett, hogy csatlakozzon.

A cölöplyukak és a falkiszedés mellett az alsóvár nyugati peremén az árokátvágások során nagyméret? sziklákból kialakított szárazon rakott támfal (?) került el? nagyjából a cölöplyukak vonalában, illetve attól fél- egy méternyire nyugatra. Mindez felveti a kérdést, hogy valóban várfalmaradványokról van-e itt szó és nem egy, az újkor során történ? támfal kialakításáról.

Minden épületre utaló nyom a sziklafelszín nyugati peremén lev? téglány metszet? palánkárok vonala és a hegy/fels?vár sziklája/fala közé es? szakaszon található.

A leletanyag. akárcsak az el?z? évben f?leg kora újkori. Nagyszámú, újabb típusokat is tartalmazó kályhacsempe anyag, használati kerámia és egy középkori valamint több kora újkori pénz került el?.

1. kép: Boldogk?váralja, Alsóvár

Feld István

Salgótarján-Salgóvár 2003. évi ásatása

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság megbízásából 2003. szeptemberében folytatódott a salgói Alsóvár ásatása. A kutatás f? feladata az északi torony és a nagy ciszterna közötti küls? várfalszakasz konzerváláshoz-felfalazáshoz szükséges teljes feltárása volt. Ehhez kapcsolódóan sor került az északi torony déli el?terének - az ún. 5. térnek - rétegvizsgálatára, az ehhez kelet fel?l kapcsolódó nagyobb, mélyebb szint? ún. 6. falazott tér keleti oldala el?tti terület - a XIV. szelvény - jelent?s részének feltárására s végül a ciszterna el?tti meredeken emelked? hegyoldal - a XV. szelvény - teljes kutatására is.

E vizsgálatok jelent?s új építészettörténeti megállapításokat eredményeztek. Kiderült, hogy az így immár már teljes hosszában ismert, alig 1 m vastag s minden valószín?ség szerint korántsem a legnagyobb gondossággal épített küls? várfal lehetett az els? védelmi építmény a Fels?vár alatti hegyoldalban - ennél korábbi építkezésekre utaló nyomok nem kerültek el?. E várfal nem csupán az. északi toronnyal, hanem az említett 6. térrel is egyid?ben épült, falaik nem csupán kötésben vannak egymással, de az utóbbi tér keleti fala vonalában található a végig íves fal (a D-i várkaput nem számítva) egyetlen szögben való törése. A belsejét tekintve még feltáratlan 6. tér, mint az Alsóvár legkorábbi lehetséges lakóépítménye kissé a terepszintbe lett bemélyítve, ugyanakkor t?le keletre jóval magasabb volt az építésekor kialakított terepszint. Egyel?re nem tudtuk még tisztázni az itt, a 6. tér keleti fala és a várfal alkotta hegyesszög? sarokba beépített vékonyfalú kis építmény korát és funkcióját - de tény, hogy viszonylag korán elbontásra is került.

Az északi torony el?tti tér rétegvizsgálata itt egy dél felé mindvégig nyitott udvarszakaszt valószín?sített. Magáról a toronyról megállapíthattuk, hogy eredetileg ugyancsak nyitott volt. Kés?bbi déli fala két periódusban épült meg, közülük az utóbbi igen hevenyészett jellege már arra utalhat, hogy megépítésére a torony pusztulása után kerülhetett sor. Miközben igazolni tudtuk, hogy ez az udvarszakasz és a torony járószintje lényegében mindvégig azonos lehetett, még nem tudjuk, hogy elfalazásának korábbi, keleti szakasza és az el?z? évben kutatott ún. Ny-i épületszárny korban hogyan viszonyul egymáshoz.

Tekintettel arra, hogy az eddigi feltárások a küls? várfal korát 1526 utánra valószín?sítették, ezek az építkezések mindenesetre csak egy viszonylag rövid id?intervallumban történhettek - ha csak nem kötjük a javítások egy részét már az 1554 utáni id?szakhoz és a vár oszmán uraihoz. Az azonban igen valószín?, hogy a 6. tér keleti oldalán, a XIV. szelvényben feltárt habarcsos jelenségek egy viszonylag kései építkezéssel hozhatók kapcsolatba.

Míg az említett Ny-i épületszárny és a 6. tér még további kutatásokat igényel, ma már egyértelm?en állítható, hogy a 16. századi terepszint az utóbbi keleti falától egyenletesen emelkedett a nagy ciszterna irányába. Ez a várfal felépítését követ? feltöltéssel jött létre, s markáns járószintet nem mutatott. Kétségtelen azonban, hogy erre a felszínre zuhanhatott rá 1593-ban a Fels?vár, els?sorban a nagy torony dél fel?l szétl?tt fels?, részben fa- és agyagszerkezet? része, melynek átégett maradványait ebben az évben szinte már teljesen feltártuk. A dél fel?l lezuhanó épületszerkezetek tömegét mi sem jellemzi jobban, minthogy azok több helyen szinte az alapozásig kidöntötték illetve kifordították a küls? várfalat. Az égett gerendák és a leletanyag, els?sorban a kályhacsempék elhelyezkedése arra utal, hogy a lezuhanó épületrészek f?ként a ciszternától több méterre nyugatra és a 6. tér keleti falától néhány méterrel keletre elhelyezked? területet érintették.

Mivel azonban a nagy ciszterna bels? (tégla)falazatát kés?bb szinte teljesen kitermelték, megfigyeléseink nem teszik lehet?vé a lezuhanó várrészek még hipotetikus értékelését sem. Szinte biztos ugyanis, hogy a Fels?vár tornya részben e ciszternára illetve a felette feltételezhet? építményre zuhant rá - de innen a törmeléket az említett bontás során bizonyára kihányták a hegyoldalba - ahová egyébként bizonyára a Fels?vár jelent?sebb része is került, feladatot adván a következ? évszázadok (hegyoldal)kutatóinak. Erre utal az a jelent?s leletanyag is, mely a várfal küls? oldala általunk részben kibontott omlásrétegeib?l került eddig el?.

Az ásatás jelent?s eredménye még a nagyciszterna íves küls? falsíkjához nyugat fel?l hozzáépült, észak fel?l lepusztult síkkal el?került falazatok feltárása. Az eddigi felmérések alapján ezek nagyrészt megfelelnek a tovább nyugat felé a hegyoldalban korábban talált falcsonkoknak. így valószín?, hogy itt egy olyan "támfal? húzódott egykor, mely els?sorban a Fels?várba vezet? faszerkezet? feljáró(k) hordozását szolgálta. Pontos meghatározása, s így annak tisztázása, hogy a most el?került magasabb falcsonk nyugati záródása esetleg nem egy átjáró kávájának emlékét ?rzi, további kutatásokat igényel. így ma még az sem dönthet? el, hogy az a tény, hogy nem csak ez a "támfal?, de maga az egész küls? várfal hozzáépült a korábban megépített íves ciszternafalhoz, milyen kronológiai következtetések levonását teszi szükségessé.

E nyitott kérdések - s így a teljes Ny-i épületszárny, továbbá az ágyútorony és kapcsolódó falai, köztük a nagyciszterna feletti fal formája és építéstörténete - csak az ásatások (remélhet?) folytatásával tisztázhatók.

2. kép: Salgótarján-Salgóvár

Feld István - Tolnai Gergely

Várgesztes-Gesztes vára 2003. évi kutatása

A Komárom-Esztergom Megye önkormányzata megbízásából végzett tájékozódó kutatásunk legfontosabb eredménye, hogy kutatóárkainkkal sikerült meghatároznunk az 1960-1962. évi, Ger?né Sándor Mária által vezetett feltárások során sajnálatos módon nem kutatott küls? vár alaprajzi elrendezését, s ezen belül a kaputorony egykori formáját. Kiderült, hogy a kissé nyújtott hegytet? peremén egy majdnem szabályos jelleg?, keleti és nyugati végén csúcsba futó, lényegében hatszög alaprajzú, jellegzetes kis k?kockákból rakott, viszonylag vékony, kb. 1 m-es vastag várfal húzódott. A terepadottságokból adódóan ezt a szabályos elrendezést megtörte a mintegy 4 x 4 m-es bels? méret? kaputorony, melynek azonban csak déli oldala maradt ránk felmen? falrészekkel.

 

Megállapítottuk azt is, hogy a minden bizonnyal Nagy Lajos által az 1370-es években emeltetett "vadászkastély" egykori küls? megjelenése lényegesen eltért a mai, az 1960 utáni helyreállítás során kialakult formától. A várhegy nyújtott sziklagerincét csak a (feltehet?en a Csák nemzetség korábbi er?sségének helyére került) ma is magasan álló, téglalap alaprajzú bels?vár foglalta el. Ennek falaitól eredetileg már er?sen lejtett a terepszint a jóval alacsonyabban - a bels?vár udvarszintjéhez képest néhol 3-4 m-rel mélyebben, de a küls? szint alatt is átlag 2 m-re - megépült küls? várfalig illetve annak említett kaputornyáig. Azaz a bels?vár sokkal inkább kiemelkedett a környezetéb?l, körben - a vele egyid?s diósgy?ri várhoz hasonlóan - néhol kifejezetten meredek sziklafelszín határolhatta. Ennek megfelel?en aligha lehetett egységes küls? szintekr?l beszélni, a szondázó árkok tanúsága szerint a mai, közel vízszintes terepszint alatt átlagban 150 cm mélyen megtalált középkori rétegek változatos, bizonyára a természeti adottságokhoz alkalmazkodó szintviszonyokról tanúskodnak. További adatok csak nagyobb kiterjedés? kutatással nyerhet?k, s ez a pontos alaprajzi rendszer meghatározásához is elengedhetetlen. Sajnos, maga a várfal sehol sem maradt meg eredeti magasságában, csupán csonkjait láthatjuk illetve tárhattuk fel. Sikerült ugyanakkor a nyugati részen egy minden részletében még nem értelmezhet?, ismeretlen korú küls? falrendszer maradványait is rögzíteni.

 

A bels? vár körül ma látható plató tehát csak az 1960 utáni helyreállítás során jött létre, ugyanakkor kétségtelen, hogy a küls? és a bels? falak közötti terület feltöltése már jóval korábban, a török hódoltság korában megkezd?dött. Ekkor itt - bizonyára részben a közelebbr?l nem ismert korban részben ki is d?lt küls? várfal er?sítésére/pótlására - fa-földszerkezet? sáncrendszert emeltek, melynek szerkezetére els?sorban a déli oldalon tett megfigyeléseink utalnak. Talán itt d?lt ki el?ször (vagy jobban) a várfal, helyére cölöpvázas törmelék-, bels? oldalára agyagfeltöltés, néhol kifejezett ágyúpad került - az utóbbi els?sorban a nyugati oldal magasabban megmaradt fala esetében volt igazolható. Már ehhez az emelt szint? rendszerhez igazodott a bels?vár kapuja és a déli tornya közé másodlagos (magából a várból illetve a majki premontrei prépostságból származó) faragott kövekb?l beépített l?kamrás er?dítmény.

A jelenleg turistaszállóként üzemel? bels?várban csak két ponton - az udvar déli homlokzatán és a keleti emeleti traktus el?terében - nyílt lehet?ség falkutatásra. Az udvari fal esetében valószín?síteni lehetett, hogy a többi oldalon a falakkal egyid?s k?konzolos folyosó itt egy kés?bbi fázisban (vagy periódusban) fa támrendszerrel nyert kiegészítést, els?sorban a kés?bbinek tartott déli (torony) építmény megközelítése érdekében. A keleti traktus konzolos szerkezetének pontos értékelése (kandalló?) a kutatás számára rendelkezésre álló területen nem volt lehetséges, de itt is valószín?síteni lehetett egy kés?bbi fázist vagy periódust.

Végük a kutatás fontos feladata volt a várból ismert faragott k?anyag feldolgozása. Bár ehhez az épület turistaszállóként való üzemelése nem biztosított épp ideális lehet?ségeket, sikerült igazolni, hogy a gótikus faragványanyag lényegében egyetlen periódusra, a 14. század utolsó harmadára tehet?. Emellett nagyobbszámú reneszánsz nyíláskeret-töredék egy 16. századi, közelebbr?l ismeretlen, de bizonyára nem túl nagy volumen? átalakítást is bizonyít.

3. kép: Gesztes vára

Feld István - Szatlóczki Gábor

 

VáRGESZTES-KISVáR 2003. éVI SZONDáZÓ áSATáSA

 

 

 

A közismert gesztesi várba felvezet? úttól délre, a parkoló és pihen?park által határolt alacsony dombháton található az el?ször Nováki Gyula és Sándorfi György által ismertetett Kisvár. 2003 nyarán a "fels?várban" végzett kutatásokkal párhuzamosan, kísérletet tettünk a Kisvár korának és funkciójának közelebbi meghatározására. Mindezt különösen indokolta, hogy az eddigi kutatás árpád-korinak tartotta, s így felmerült az is, hogy ez az építmény lenne a Csák nemzetség írott forrásokban említett korai 13-14. századi Gesztes vára.

 

A vár észak-déli hossztengelyére mer?legesen, 1,5 m széles és 11,2 m hosszú kutatóárkot nyitottunk, melynek célja a vár felszínen sejthet? keleti és nyugati falának lokalizálása illetve azok vastagságának megállapítása volt. A fels? vékony humuszos réteg eltávolítása után egységes sárga, agyagos réteg jelentkezett, melyb?l egy kb. 5 cm átmér?j? vasgolyó és nagymennyiség? elgörbült zsindelyszeg került el?. A réteg eltávolítása után az árok nyugati felében habarcsos, kemény felszínt értünk el, mely a keleti oldalon is megvolt, csak er?sen lepusztult. Ez alatt már csak aprókavicsos szintkiegyenlít? feltöltést találtunk. A keleti fal mintegy 50 cm-es mélységben került el?, kb. 80 cm széles volt és mintegy 20-25 cm mélységig lehetett kibontani. A nyugati fal már a felszínen jelentkezett, szélessége hasonlónak bizonyult, 70 cm-es mélységig, a sziklafelszín jelentkezéséig bontottuk ki.

Az el?került leletanyag, mind a keleti fal tövében, mind a habarcsos felszín felett és alatt, kizárólag kés?-középkori kerámiából, többek között pohár és tál alakú kályhaszem töredékekb?l állt, emellett a nyugati falon kívül a sziklafelszínr?l egy köp?s nyílhegy került el?. A felszínen észlelhet? falmaradványok háromszögeléssel történt alaprajzi felmérése alapján a vár alaprajzi formája közel szabályos, 26,5 m x 9,3 m-es téglalap alakú lehetett.

 

A vár bels? felosztásának illetve környezetének vizsgálata további kutatást igényel, az azonban már valószín?síthet?, hogy nem a Csákok vagy a Nagy Lajos által építtetett vár el?djér?l, hanem talán egy 15. századi "kisegít?" er?dítményr?l lehet itt szó. Eddigi eredményeink mindenesetre óvatosságra intenek a terepjelenségek ásatás nélküli értékelés vonatkozásában.

 

Feld István - Gál Viktor

Komlóska - Solymos vára

Folytattuk a Komlóska falutól délre, egy 426 m magas platón elterül? Pusztavár - középkori nevén Solymos - 2001-ben megkezdett szondázó jelleg? régészeti kutatását. Az er?sséget a Tolcsva nemzetség - közelebbr?l meg nem határozható - tagjai emeltethették a 13. század végén vagy a 14. század elején. 1398-ban egy oklevél a várat már, mint castrum desolatum et corruptum Solmus appelatum említi.

Ebben az évben a vár három pontján végeztünk újabb kutatásokat. Az ásatás súlypontja a déli kerek torony illetve a hozzá kapcsolódó épületek falmaradványainak további kibontására helyez?dött, illetve vizsgáltuk az osztófal és a keleti várfal bels? csatlakozási pontját. Az északi toronytól nyugatra, az itt mintegy 140 cm magasan álló nyugati várfalra mer?legesen nyitottuk meg a 6. kutatóárkot, a falhoz kapcsolódó rétegek vizsgálatára.

 

A kutatóárokban a kevert humuszos réteg alatt de attól nehezen elkülöníthet?en egy kisebb köveket, kavicsokat és nyomokban habarcsrögöket is tartalmazó réteget figyelhettünk meg. Ezt a réteget a vár építésének idejével hozhatjuk összefüggésbe, amit az árok északi profiljában a réteg fels? részében két helyen is mutatkozó nagyobb habarcskifolyások bizonyítanak. Leletanyag: árpád-kori és mélyebbr?l több ?skori kerámiatöredék valamint állatcsont került el?. A kidobott föld átvizsgálásakor egy 14. század elejére keltezhet? "gótikus kulcsot" találtunk.

 

A középs? osztófal és a keleti várfal csatlakozási pontjáról egyértelm?en megállapíthattuk, hogy teljes egészében az osztófal épült hozzá a küls? várfal bels? síkjához. Az er?sen omladékos és szinte teljes egészében leomlott osztófal vizsgálatára nyitott kutatóárok segítségével csak az alapozás néhány egymáson fekv? kövét sikerült azonosítanunk. Csupán a küls? várfaltól nyugatra mintegy 350 cm-re sikerült megállapítanunk az osztófal szélességét, ami ezen a ponton kb. 180-190 cm.

Letisztítottuk a déli kerek torony falának déli, küls? oldalát. A torony nyugati oldalának tisztítása során egy déli irányba lejt?, a torony aljához hozzáépített egyenes falra támaszkodó lépcs?sor 13 elemét fedeztük fel. A lépcs?sor küls? pofafala leomlott, de habarcsos nyomai a mélyebben el?került fokokon még megfigyelhet?k. A feljáró északi, fels? végéhez egy, kb. 220 x 220 cm belvilágú, lépcs?ház csatlakozik, melynek nyugati fala szintén leomlott. Bels? területének kibontása során a lépcs?sor fels? végénél 160 cm-rel mélyebben elszenült gerendamaradványok és egy er?sen habarcsos felület mutatkozott. El?bbi talán a lépcs? folytatását képez? fa szerkezet maradványai lehetnek.

A toronytól északra elhelyezked? ún. négyszögletes épület nyugati, észak-déli irányú, falának küls? fasíkját mintegy 12 m hosszan sikerült letisztítani. A fal északi végén csatlakozik hozzá egy nyugati irányba induló, feltételezhet?en az épületet a küls? várfallal összeköt?, ismeretlen szélesség? fal, melyet eddig nagyjából 5,5 m hosszan tisztítottunk le. Ez utóbbi fal a déli várrész északi oldalát zárja le a két várrészt elválasztó árok felé.

4. kép: Komlóska-Pusztavár 2003

 

 

 

Pusztai Tamás

Kelemér-Mohosvár régészeti kutatása (2000, 2002, 2003)

A Gömör megyei Kelemér községt?l D-re, kb. 2 km-re találhatók az egymástól 400 m-re lév?, természetvédelem alatt álló Nagy- és Kis-Mohos nev? tavak. A Kelemér-Putnok közötti országút völgyben futó részének éles kanyarulatától DNy-ra indul el az a völgy, amelyben az úttól 500 m-re a Nagy Mohos tavat találjuk. Innen tovább DNY-ra 200 m-re, a Kis-Mohos tó fölötti dombon emelkedik a Mohosvár nev? sáncvár.

A vár területének els?, régészeti célú szintvonalas felmérése Sándorfi Györgyt?l származik, 1992-b?l,[1] a vár és tágabb környezetének újabb, részletesebb, mikroszintvonalas felmérését pedig az Aggteleki Nemzeti Park megrendelésére a Tocsolya Bt. készítette el a 2000. évben. E két felmérés jelentette a miskolci Herman Ottó Múzeum által 2000-ben kezdett keleméri régészeti feltárásainak geodéziai alapját.

A vár leírása, kutatástörténetének és a rá vonatkozó történeti adatok legutolsó összefoglaló értékelése Dobossy László[2], valamint Nováki Gyula és Sárközy Sebestyén 1999-ben megjelent Gömör-Tornai vártörténeti munkáiban található meg[3].

A vár környezetének (Kelemér-Mohosok) természettudományos vizsgálatait Sümegi Pál vezetésével a Debreceni Egyetem kutatócsoportja végezte el. E kutatások történeti értékelése számos régészeti szempontú információt tartalmaz.[4] Sümegi Pál a Mohosok rétegtani vizsgálata alapján a Mohosvár környezetében a történeti id?kben olyan emberi hatások nyomait mutatta ki, melyek alapján a Mohosváron többek közt egy er?dített neolit települést, valamint egy jelent?s kelta er?dítést valószín?sített.

A régészeti kutatást megel?z? újabb, mikroszintvonalas felmérés során a vár bels? részén található rablógödrök miatt a bels? felépítésre vonatkozóan nem lehetett újabb, értékelhet? információkhoz jutni. A vár sáncain túl elhelyezked? terasz nyugati és északi részén olyan mikrodomborzati jelenségeket dokumentálhattunk, melyek esetlegesen a teraszon található küls? építmények meglétére utalhattak. A vár dombjának keleti tövében, a Kis- és Nagy Mohos tavak közötti területen a szintvonalas felmérés és a hozzá kapcsolódó régészeti terepbejárás során olyan mesterséges mélyedéseket találtunk, melyeket szintén a várhoz kapcsolhattunk.

A területr?l készített történeti légifényképek közül hasznos információval szolgált egy 1952-ben készített, igen rossz min?ség? fénykép, mely a Mohos vár központi területén egy szabályos, kb. 25 x 23 m alapterület? négyzetes építményt jelöl.

Feltárásokat, mivel a vár területe természetvédelmi oltalom alatt áll, csak a területet fed? s?r? erd? fái közötti keskeny sávokban folytathattunk. E feltárásokat a 2000., 2002. és 2003. években végeztük. Négy területet kutattunk.

A várbels?

Abból a célból, hogy meghatározzuk a sánc szerkezetét és építési periódusait a vár nyugati oldalán átvágtuk azt.

Kutattuk a vár sáncain kívül es? területet, azzal a céllal, álltak-e a sáncon túli platón a vár használatának ideje alatt vagy az azt megel?z? régészeti korokban épületek.

Vizsgáltuk a vár dombja alatt a szintvonalas felmérés és a régészeti terepbejárások során megtalált mélyedések funkcióját.

1. A várbels? feltárása

A várbels?nek mintegy 2/5-részét tártuk fel. Az általunk nem kutatott részek a vár éNy-i felében találhatók.

A sánccal és árokkal körbevett területet a vár építése el?tt letarolták. A várbels? területére az árokból nem került föld. Azt mid az árok küls? oldalához kapcsolódó sáncba építették be. A várbels?t szabálytalan, lekerekített sarkú téglalap oldalai mentén, k?fal kerítette. Azt, hogy ez a fal a vár építésének elejét?l fogva áll-e, vagy egy korábbi fa-föld szerkezetes er?dítés el?zte meg, még vizsgálni kell. E kérdés az okból merült föl, mivel a várfal déli szakaszánál a fal bels? oldalai mentén több cölöp- illetve karólyuk is megfigyelhet? volt. A várfal küls? oldalához kapcsolódóan pedig szintén kerültek el? cölöp- és karólyukak. E karólyukak egy része a k?fal építése során keletkezhetett, a mélyebbek esetében azonban más lehet?ség is elképzelhet?.

A fallal körülvett terület legnagyobb átmér?i: 20 x 15 m, a terület nagysága 0,029 hektár (294 m² volt).

A fallal körülvett terület közepén egy kerek alaprajzú torony állt. A torony átmér?je 9 m, falvastagsága 3 m volt. A torony bels? járószintjét a kés?bbi bolygatások elpusztították. A torony éNy-i részén az egykori falazat mintegy 2 m magasságig megmaradt. A torony falmagja öntött köves, küls? oldala durván faragott k?vel burkolt.

A várfal bels? oldalához faszerkezetes épületek kapcsolódtak. Az eddigi kutatás három épület nyomait találta meg. A dél-keleti sarokban egy borona-szerkezetes épület szenült gerendáit és padlóját találtuk. Ezen a padlószinten több zsáknyi égett gabona került el?. Feltehet?en a boronafal tapasztásához tartozott a padlót fed? gabona fölött elhelyezked? vastag égett agyagos omladék, melyben jelenleg még meghatározatlan funkciójú, nagyméret? égett kvarckavicsok is voltak. A feltárt épületrész használatának idejét az épület padlóján el?került, fehér szín?, kézikorongon készült, bekarcolt csigavonal díszes kerámiatöredékek alapján, a 13. században, valamint a padlót fed? égett omladékban talált 1282-1308 közé datálható bécsi denár alapján, a 13. század végében, a 14. század elejében határozhatjuk meg.

A déli várfal bels? oldalához egy téglával fedett járószint?, fa szerkezetes fallal épült kisebb építmény kapcsolódott. A DNy-i sarokban szintén egy téglalap alakú, fa szerkezetes épület szenült maradványai voltak. E mellett az épület mellett, a vár nyugati oldala mentén egy agyagból épített kemencét találtunk. A kemence falába benyomódva a kemencét fed? épület borona szerkezetének maradványai jól megfigyelhet?k voltak.

A várfal nyugati oldalához kívülr?l még egy k?épület (torony?) kapcsolódik. Ennek az épületnek a feltárását még nem tudtuk lezárni. A ciszterna a toronytól keletre lehetett, feltárását még nem tudtuk lezárni.

A vár pusztulását er?s t?z okozta.

A várbels? területén nyitott szelvényben szórványosan neolit kerámiatöredékek kerültek el?.

2. A sáncátvágás

A vár nyugati oldalán nyitott, K-Ny irányú sáncátvágás[5] során megállapítható volt, hogy az itt lév? platón korábban egy neolit település volt, de annak összes maradványait beépítették a középkori sáncba. A sánc alsó rétegeiben kizárólag ennek a településnek a leletanyaga (kerámia, füstkvarc penge, csiszolt k?balta) került el?. E réteg fölött egy leletmentes agyagos feltöltés volt, melynek keményre lejárt illetve hamus porózus felszínén 13. századi kerámia, fölötte pedig er?sen pelyvás, árpád-kori téglatörmelék alkotta réteg került el?. A vár er?dítését úgy alakították ki, hogy a sáncot az ároknak valamint az el?tte elhelyezked? területnek az anyagából töltötték fel. A sáncon állt egyéb szerkezetre esetlegesen a tégla törmelék réteg utalhat.

3. A vár sáncát övez? küls? plató kutatása

A sáncon kívül két szelvényt nyitottunk abból a célból, hogy megvizsgáljuk, ezen a területen álltak-e épületek a vár használatának idején, vagy más id?szakokban.

A nyugati platón nyitott é-D-irányú III. szelvény[6] területén a jelenlegi vékony erdei talaj alatt közvetlenül a sánc építése során kialakított, viszonylag sík felszín? kavicsos altalaj felszíne helyezkedett el. A szintvonalas felmérés során, e területen megfigyelt kiemelkedések részben természetes eredet?ek voltak, részben a sánc lepusztulása hozta létre ?ket. felszíni építmény nyomaira ezen a területen nem találtunk. Az északi platón nyitott eredetileg é-D-irányú IV. szelvény területén, közvetlenül a sánc talpa és az azt határoló síkra kialakított terület határán szabálytalan formájú területen elhelyezked?, sárba rakott kövekb?l álló építmény (?) omladékát találtuk. A kövek csak a felszínen voltak, a felszín alá mélyed? alapozás nyomaira nem akadtunk. Az el?került jelenségek datálása valamint funkciójuk meghatározása az itt az eddigi kutatás alapján még nem oldható meg.

4. A várdomb lábánál megtalált mélyedések vizsgálata

A várdomb lábánál talált két mélyedés közül csak ez egyik területén kezdtünk kutatásokat, azonban e mélyedés feltárását még nem zártuk le.

Az itt nyitott K-Ny-irányú VI.[7] és az é-D-irányú VII. szelvényben[8] a vár építése során használt mészéget? maradványai kerültek el?. A vékony erdei föld réteg alatt égett, olvadt salakdarabokkal kevert mészk?-, valamint vörösre égett agyagréteg került el?. Az e rétegekben el?került leletanyag a 13. századra keltezhet?.

A feltárás eredményeképp meghatározható volt, hogy a vár helyén a neolitikumban már létezett egy település. Nem kerültek el? olyan régészeti jelenségek, melyek e neolit település esetleges er?dítésére utaltak. A Kismohos rétegeinek természettudományos vizsgálata során nyert adatok történeti interpretációjának azokat a fejezeteit, melyek során, e területen egy jelent?s kelta valamint 10-11. századi er?dítésr?l beszélnek a kutatók, a régészeti feltárás eddigi eredményei nem támasztják alá.

A vár építését az itt talált leletanyag alapján a tatárjárás utáni id?szakra tehetjük. A leletanyag alapján a várat folymatosan lakták, a leletanyagban nincsenek olyan tárgyak, amelyek a korabeli falvak leletanyagának színvonalától a várat elválasztanák. Ami a várat kiemeli környezetéb?l, az a falaknak és a tornyoknak, valamint a várat véd? sáncnak és ároknak az igen jelent?s energiákat igényl? kialakítása. Annak oka, hogy a területet birtokló Gutkeled nemzetség 1338-as birtokosztáskor nem említették, feltehet?en az volt, hogy a 14. század elején elpusztulhatott.

Irodalom

Dobossy L.: Várak és ?rhelyek Ózd környékén. Borsodi kismonográfiák I.

Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén: Várak a magyarországi Gömörben. Burgen in ungarischen Gömör. Hermann Ottó Múzeum évkönyve, XXXVII. (1999) 329-348.

Sümegi Pál: A középkori Kárpát-medence éghajlati és környezeti viszonyai. In.: A középkori magyar agrárium. Tudományos ülésszak Ópusztaszeren. Szerk.: Bende Livia-L?rinczy Gábor. Ópusztaszer, 2000.

 

* * * * * * * * * *

 

 

 

Könyvismertetések

Bár a várkutatás jellegéb?l adódóan e témában önálló monográfiák nem minden évben látnak napvilágot, az elmúlt hónapokban több olyan jelent?s kötet is kiadásra került, melyek számos tanulmánya, fejezete vagy az egész könyv speciális tematikája alapvet? lehet e szakterület szempontjából. Ezek ismertetése emellett azért is fontosnak t?nik, mivel egy részük elég nehezen hozzáférhet? s így az alábbi, az eddigi Hírlevelek hagyományait követ? recenziók minden bizonnyal sok érdekl?d? számára újdonságként hatnak.

Kovács Gyöngyi (szerk.)

"Quasi liber et pictura?
Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára.

ELTE Régészettudományi Intézet, Budapest, 2004. 721 oldal

Aligha vitatható Kubinyi professzor munkásságának jelent?sége a magyarországi középkori várak történeti kutatásában. Fügedi Erik és Engel Pál kötetei és dolgozatai mellett az ? munkái is - els?sorban a kés?-középkori f?úri és püspöki rezidenciákkal foglalkozó tanulmányai - megkerülhetetlenek e kérdéskör vizsgálata során. Nem csodálható tehát, hogy a tiszteletére kiadott tanulmánykötet - melynek sajátos jegyei közé nem csupán az tartozik, hogy csak az ünnepelt 75. születésnapján látott napvilágot, de terjedelme és méretei is tiszteletet parancsolók a hasonló hazai ünnepi kötetek között - számos várakkal, palotákkal, kúriákkal foglalkozó dolgozatot tartalmaz. A kötet említett sajátosságaiból adódik, hogy legtöbbjük el?adásként elhangzott már az utóbbi évek Castrum Bene Konferenciáin vagy Vándorgy?lésein. Annál örvendetesebb tehát, hogy most már nyomtatott formában is hozzáférhet?k a (szerencsés) kötettulajdonosok és a (kevésbé szerencsés) könyvtárlátogatók számára - a könyv ugyanis nem kerül(t) árusításra.

A kötet 76 tanulmánya közül több mint tíz számíthat a várkutatók közvetlen érdekl?désére. Közülük az egyik legterjedelmesebb Buzás Gergely: Királyi lakosztályok a visegrádi palotában cím? munkája (99-115. oldal). A szerz? - ezen jelent?s kés?-középkori királyi épületegyüttesünk építéstörténetének radikális újraértelmez?je - itt is tanúbizonyságot tesz a már-már legendásan széleskör? tájékozottságáról, amikor els?sorban nyugat-, dél- és közép-európai analógiák felhasználásával kísérletet tesz a visegrádi palota 1400 illetve 1484 körüli funkcionális beosztásának rekonstrukciójára. Mint írja, írott források hiányában - kivétel itt csupán Bonfini rövid leírása - az épület megmaradt részein megfigyelt jelenségek magyarázatára, egyáltalában az egykori funkciók meghatározására az egyetlen lehet?ség a párhuzamok elemzése. Ehhez egy tucat angol, francia, olasz, német és cseh szakmunkát idéz, s a közölt 36 ábra több mint kétharmadát is az analógiák reprezentatív szemléje teszi ki. Nem szorítkozik ugyanakkor a címbe foglalt egyetlen hazai emlékre, tárgyalja (s ugyancsak illusztrálja) Buda mellett többek között K?szeg, Esztergom és természetesen Diósgy?r várait is. Bevezet?je szerint kutatásai a palota rekonstrukciós munkálatainak el?készítéséhez kapcsolódtak, s így nem kizárt, hogy az óhatatlanul gyakran csak következtetésekre, feltevésekre támaszkodó megállapításait el?bb-utóbb hasonló vita követi, mint az eddig megvalósult s most történeti enteri?rként berendezés alatt álló palotakiépítést.

 

Talán még inkább vitára ingerl? Dénes József: Földhalomvárak az árpádok királyi udvarhelyein címet visel? dolgozata (123-129. oldal). A szerz? itt 16 (részben ugyan csak feltételezhet?) földhalomvár (motte) adattárát adja, sajnos csupán két felméréssel kísérve. A korai curtisok, királyi udvarhelyek kutatása valóban középkori régészetünk fontos feladata lenne, a szerz? azon tétele azonban, hogy ezek mellett (?) a 11. században különleges "királyi motték" épültek volna, korszer? ásatások és így hiteles régészeti adatok hiányában ma még nem több, mint feltevés - de ha esetleg bebizonyosodna, az európai várépítészet mindenesetre egy unikális jelenséggel lenne gazdagabb. Ez a kritika természetesen már korábban is megfogalmazást nyert, Dénes utal is erre munkájában - de a 2. lábjegyzetéb?l kimaradt a recenzens vonatkozó dolgozatára való hivatkozás, melyet ezúton pótlok: Feld István: Középkori váraink kutatásáról. M?emlékvédelem XXXV. (1994) 212.

 

Feld István: Adelsburgen und Residenzen in Ungarn m Ende des Mittelalters cím? munkája (151-158. oldal) els?sorban a külföldi szakközvélemény számára kísérli meg összefoglalni a nemesi rezidenciákra vonatkozó újabb kutatási eredményeket s említ néhány új, ezzel kapcsolatos szempontot. Kubinyi András vizsgálatait folytatva a kés?-középkor általa tárgyalt öt legjelent?sebb f?nemesi családjának rezidenciális várát veszi sorra, s a nyolc alaprajzzal dokumentált szemle során nem csupán a kutatás el?tt álló további feladatokra utal, de felhívja a figyelmet arra is, hogy a 15. század második felében a kényelmes síkvidéki er?sségek mellett számos régebbi eredet? hegyivár is töltött be még ilyen szerepet.

A külföldi, közép-európai várkutatás képviseletében Leszek Kajzer: Aus der Forschungsproblematik der Burg in Sadlowo cím? tanulmányával (251-255. oldal) járult hozzá a jubiláns köszöntéséhez. A dolgozat lengyelországi, mazóviai Sadlowo 14. század végén emelt s csupán a szerz? ásatásainak köszönhet?en ismert nemesi várának történeti-építészettörténeti elemzését adja, számos ma is álló párhuzamot vonultatva fel a szélesebb környékr?l.

Koppány Tibor: Er?dített nemesi udvarházak a kés? középkori-kora újkori Magyarországon címet visel? rövid (297-300. oldal) munkájában számos példával arra hívja fel a figyelmet, hogy létezett az egyszer? nemesi lakóház és a kastély (castellum) között egy harmadik, ugyancsak védhet? épülettípus, melynek részleteir?l azonban sem az írott források, sem a régészeti kutatások eddigi eredményei alapján nem mondhatunk még biztosat. így csupán feltételezi, hogy a szomszédos nyugati területekhez hasonlóan létezhetett egykor egy törvényi szabályozás, mely az árok és a k?b?l/fából emelt véd?fal méreteit rögzítette.

Kristó Gyula: Residenzen von Territorialherren in Ungarn (1301-1320) cím? áttekintésében (325-329. oldal) a jubiláns kedvelt kutatási témájához kapcsolódva - ugyancsak els?sorban a külföldi kutatás számára - öt tartományúr rezidenciájának problémakörét foglalja össze, saját tanulmányaira, valamint az általa szerkesztett Anjou-kori oklevéltárra és Korai magyar történeti lexikonra hivatkozva. Megállapításai szerint Trencsén mellett Csák Máté székhelyének tekinthet? Tapolcsány vára is, ahogy Kán László a dévai vár mellett Bonchidán is rezidenciát tarthatott. Borsa Kopasz ezzel szemben feltehet?en csak Adorján várában rezideált, Aba Amadé Göncön - s esetleg még Vizsolyban - ákos István pedig Diósgy?rben. A nemrég elhunyt kiváló történész számára meglep? volt, hogy Bonchidán és Vizsolyban nem tudunk er?dítményr?l, ugyanakkor nem figyelt fel arra a tényre, hogy Kán László és ákos István domusa nem feltétlenül azonosítandó a dévai illetve a diósgy?ri várral. S ha tanulmányozta volna a Korai Magyar Történeti Lexikon vonatkozó címszavában említett további irodalmat, reflektálhatott volna a recenzens azon álláspontjára, miszerint az extrém topográfiai helyzet? gönci Amadé vár aligha lehetett a nádor lakóhelye - azaz a tényleges tartományúri székhelyek mint curiák várak mellett vagy azok közelében is lehettek, s?t talán nem is volt feltétlenül szükség mindenütt er?dítményre.

E lakóhelyek egyszer?bb példájával foglalkozik Kvassay Judit: Az ákosházi Sárkány család nemesi kúriája Buzádsziget faluban cím? cikke (331-336. oldal). A sajnálatos módon csupán egyetlen, bár a topográfiai értelmezés szempontjából fontos légifelvétellel illusztrált tanulmány egy faépület (részleges) feltárásáról ad beszámolót, mely a falu szélén helyezkedett el, távolabb a közeli folyó mocsaras partján emelked? castellumtól. A kutató ezt a Sárkány-család 1508-ban említett kúriájával véli azonosítani, ami könnyen lehetséges, hisz máshonnan is vannak adataink arra, hogy a birtokos család nem mindegyik tagjai lakott az adott helyiségben álló várban vagy kastélyban.

 

Tamási Judit: Stücke des Ritterfigurenofens zu Ofen (Buda) aus dem Burgschloss von Ozora - im Kontext der Werkstattbeziehungen cím? tanulmányában (519-532. oldal) - mely nem csupán címének hosszúságával járul hozzá méltán a kötet jelent?ségéhez - középkori kályhásságunk talán legismertebb és mindmáig legvitatottabb "termékének", a lovagalakos kályhának az ozorai várkastély ásatása során el?került töredékeit elemzi, jó példát adva arra, milyen jelent?séggel bírhatnak a nagykiterjedés? várfeltárások középkori régészetünk számára.

Terei György: XII-XIV. századi várak Fejér megyében cím? dolgozata egy teljes mai megye terjedelmes (533-554. oldal) vártopográfiáját adja, pontosabban tizenhárom, minden esetben - nagyrészt a szerz? által készített - felméréssel kísért er?dítmény adattárát, s mint ilyen - legalábbis a Dunántúl vonatkozásában, talán Zalát leszámítva - mindeddig egyedülálló vállalkozás. A kutató a kérdéskör eddigi kutatástörténetének és az alkalmazott módszereknek az áttekintése mellett - ásatási adatok hiányában - a tárgyalt emlékek formai ismérvek (alapterület, magasság, k?építkezés, stb.) alapján való átfogó értékelésre is vállalkozott. Ennek során két típusba osztotta az er?sségeket, meghatározva egy nagyobb - általában kisebb alapterület?, alacsonyabban, települések közelében elhelyezked?, egyszer?bben er?dített s talán korábbi - és egy kisebb - valamivel nagyobb, extrémebb elhelyezkedés? és általában már k?falakkal is (jobban) védett s inkább kés?bbi eredet? - csoportot. Az els? típus felelne meg a korábbi kutatásban használt, félreérthet? "kisvár" fogalomnak - ezt a megnevezést, néha ugyan sikertelenül, a szerz? egyértelm?en kerülni kívánta - míg a második a Fügedi-féle "klasszikus k?várnak", mely már gyakran az írott forrásokban is megjelenik. A megye er?sségeinek vizsgálatából levont következtetéseit meger?sítette további 72, általa jobban ismert magyarországi vár adatainak elemzése is, munkája így jó példa arra, milyen irányba kell tájékozódnia a további kutatásnak a még nyitott funkcionális és kronológiai kérdések tisztázása érdekében.

 

Virágos Gábor: A Late Medieval noble residence: New excavations on the Klissza hill in Pomáz cím? tanulmánya (663-674. oldal) végre részletes beszámolót ad a Cikó-család egykori udvarházáról, különös tekintettel a szerz? által ott végzett újabb hitelesít? ásatásokra. Az els? feltárását és értelmezéseit tekintve igen szerencsétlen sorsú, de történeti-építészettörténeti szempontból kiemelked? jelent?ség? épületegyüttesr?l eddig - a régészeti topográfia tömör leírásától eltekintve - ugyanis nem állt rendelkezésre modern értékelés. Az újabb feltárások korlátozott volta természetesen nem tette lehet?vé az építéstörténet mind részletre kiterjed? tisztázását, a kutató azonban már így is elkészíthette az egyes építéstörténeti periódusok hipotetikus alaprajzát. Munkájában - melyet remélhet?leg miel?bb követ a leletanyag közzététele is - végül részletesen tárgyalja a rezidencia valamint a castrum-castellum-curia terminus technikusok számos kérdését is.

A kötet várkutatással kapcsolatos tanulmányainak ismertetését Wolf Mária: A fels?zsolcai földvár és környezetének térinformatikai rekonstrukciója cím? dolgozatának (679-689. oldal) említésével fejezem be, hiszen szó esik benne Fels?zsolca-Várdomb (Terei György els? típusába sorolható) er?sségér?l is - a kutatás jelenlegi terminológiai bizonytalansága jeleként hol földvár, hol kisvár, hol pedig motte megnevezéssel.

Gotika

Dusan Buran a kolektív

Dejiny slovenského vytvarného umenia

Slovenská národná galéria. Bratislava, 2003. 879 oldal

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában 2003 végén megnyílt és 2004 márciusában zárult, a Felvidék gótikus m?vészetét bemutató reprezentatív kiállítás kapcsán - de magától a kiállítástól érdekes módon gyakorlatilag független tartalommal - vaskos tanulmánykötet került kiadásra, mely méretét tekintve ugyan csak kissé haladja meg az el?z?ekben ismertetett kötetet, de súlya - a m?nyomópapír és a nagyszámú, nagyrészt színes fénykép miatt - annak többszöröse - a recenzens konyhai mérlege tanúbizonysága szerint pontosan négy kiló. Nem csupán kivitele, de tartalma is európai színvonalú, a legjobb szlovák kutatók mellett több kiemelked? német és különösen sok magyar m?vészettörténész található a szerz?k között. S ha valakit nem riaszt el, hogy - az alig tízoldalas angol összefoglalót leszámítva - teljes egészében szlovák nyelv?, bátran ajánlom beszerzését minden érdekl?d?nek, 1499 szlovák koronáért kapható - Pozsonyban.

Els? rálátásra - s különösen az azonos cím? kiállítás megtekintése után - talán nehezen érthet?, miért olvasható egy kifejezetten m?vészettörténeti összefoglalás ismertetése egy, a várkutatás iránt érdekl?d?k számára készített kiadványban. Ha azonban megnézzük a monumentális kötet tartalomjegyzékét, öt olyan fejezettel találkozunk, melyekb?l bátran össze lehetne állítani egy külön kötetet Szlovákia területének középkori várépítészetér?l. Két kiváló fiatal építész, Martin Bóna és Michal Simkovic vállalkozott arra, hogy el?deik: Dobroslava Menclová, az elmúlt évben hetvenedik születésnapját betöltött Andrej Fiala, valamint Stefan Pison után (az utóbbi szerz? könyvének második kiadása 1977-ben jelent meg) egy új, az elmúlt évtizedek kutatási eredményeire támaszkodó összefoglalást készítsenek a Kárpát-medence északi részének igencsak gazdag, ma is álló emlékanyagáról. Munkájuk azonban nem csupán el?deik tevékenységének összegzése, s bár tudomásom szerint régészeti kutatást (azaz ásatást és falkutatást) maguk nem végeztek, számos, f?leg nyugat- és közép-szlovákiai vár felmérése, rajzi kiértékelése és rekonstrukciója f?z?dik kett?jük nevéhez. Kelet-Szlovákia vonatkozásában ugyanakkor támaszkodhattak Adrian Vallasek és Michal Slivka 1991-ben - igen csak kis példányszámban - megjelent könyvére.

 

A kötet els? nagy fejezete 60-67. oldala nagyjából a tatárjárástól a 14. század elejéig terjed? id?szak várépítészetét mutatja be, itt és kés?bb is hasznosítva a magyarországi kutatás újabb eredményeit is. Most természetesen nincs terem kitérni a tartalmi kérdésekre, inkább csak arra utalok, hogy a "klasszikus k?várak" példáiként els?sorban Tapolcsány, Gímes, Krasznahorka és Divény jelenik meg fényképen és rekonstrukciós rajzban, de találunk egy további hét "korai" k?várat valamint az egyes toronyformákat bemutató rajzi összeállítást is.

Az Anjou-kor várait a szerz?k a következ? fejezet 86-95. oldalain elemzik, különös tekintettel Zólyomra és Véglesre - fotóik, részletrajzaik mellett egyetlen magyarországi emlékként "édestestvérük", Diósgy?r fényképen és - jellemz? módon egy Menclová-munkából vett - rajzon is megjelenik. Továbbá Liptóújvár, valamint a zólyomi Pusztavár, Krasznahorka és Trencsén erre az id?szakra helyezett b?vítéseivel is találkozunk - az utóbbi rekonstrukciós rajza alatt azonban már az eredeti közlést?l eltér? keltezéssel. Különösen figyelemreméltó a toronyszer? nemesi kúriák tárgyalása - egy alaprajzi összeállítás hét ilyen emléket mutat be (Poltár, Zsaluzsány, Párizsfalva, Nyitrasimonyi, Zsámbokrét, Ostratice, Bossány).

A Zsigmond-kort tárgyaló fejezet 198-205. oldalain a két legfontosabb emlék, Pozsony és Beckó mellett - az utóbbiról új elméleti rekonstrukciót is közölnek - többek között Berencs és Szalánc szerepel gazdagabb dokumentációs anyaggal. Végül a kés?-gótika építészetén belül a 284-291. oldalakon Szepesvár és Trencsén mellett a bányavárosok "városi várai" és sok más er?sség Mohács el?tti b?vítései kerülnek tárgyalásra, számos régebbi és új rekonstrukciós rajzzal és látványos fényképfelvétellel.

 

A kötet terjedelmének azonban csak a kétharmadát teszik ki a tanulmányok, az utolsó harmad egy ún. katalógus, melynek az építészetet tárgyaló része épp a várakkal kezd?dik. Itt az 575-605. oldalakon pontosan harminc vár - az el?z?ekben név szerint említettek mellett többek között Sáros, Budatin, Csejte, Hrussó, Detrek?, Kapi, Szklabinya, Lietava, Sztrecsnó - leírása és minden esetben - de csak részben régészeti kutatás alapján! - periodizált alaprajza található. E hatalmas információs és dokumentációs anyag közzétételének jelent?sége nem hangsúlyozható eléggé s bizonyára inspiratív hatással lesz a magyarországi, s?t, közép-európai várkutatásra is.

Visy Zsolt (f?szerk.)

Magyar régészet az ezredfordulón

Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma-Teleki László Alapítvány,
Budapest, 2003. 486 oldal

A kultuszminisztérium rövid élet? M?emléki F?osztálya tevékenységének talán legmaradandóbb emléke lett az a többéves el?készítés után napvilágot látott, a mai magyar régészetet bemutató népszer?sít? kötet, mely nyomdai kivitelét tekintve mindenképp felveszi a versenyt az el?z?ekben tárgyalt szlovákiai könyvvel. Aligha csodálható, hogy már szinte teljesen elfogyott, s csak angol változata kapható még. Népszer?sít? munkáról van tehát szó, mely azonban tudományos szempontból sem hagyható figyelmen kívül. Nem csupán azért, mivel néhány dokumentációs anyag els?ként itt került közzétételre - jellemz? példa erre Zalaszabar-Borjúállás-sziget karoling nemesi udvarházának összesít? alaprajza (317. oldal) - de egy ilyen összegz? áttekintés bizonyos szempontból mindig egy kutatási mérlegnek is tekinthet?.

 

Ha azonban a kötetet a várkutató érdekl?désével vesszük kézbe, meglehet?sen ellentmondásos helyzettel találjuk szembe magunkat. Az még csupán egy kis f?(?)szerkeszt?i bakinak t?nik, hogy a "Földvárak a 11-13. századi Magyarországon" alfejezet a XI. "A honfoglalás kora" (szerk. Révész László) cím?, s nem a XII. "A középkor és a kora újkor" (szerk. Laszlovszky József) cím? f?fejezetbe került, kissé megkeverve a kronológiai határokat. Maga az alfejezet az eddigi kutatásokat jól tükröz? és kell?en dokumentált áttekintést ad, az csupán a recenzens egyéni bánata, hogy szerz?je, Wolf Mária nem törekedett a "sáncvár" megnevezés elterjesztésére, azaz továbbra is a már inkább az elpusztult állapotra utaló "földvár" fogalmat használta.

Magánál a XII. fejezetnél azonban már bonyolultabb a helyzet. A királyi központokról szóló els? alfejezet (348-364. oldal) ugyan csak érint?legesen emlékezik meg Székesfehérvár korai er?dítményeir?l, de Esztergom, Óbuda, majd Buda és f?leg Visegrád várai és palotái már jelent?ségüknek megfelel? tárgyalást kapnak Buzás Gergelyt?l, Magyar Károlytól és a fejezetszerkeszt?t?l - igaz, újabb, a kötethez méltó dokumentációs anyag csak az utóbbihoz készült. Több probléma van azonban a "Várak, er?dök, palánkok - középkori és török kori hadiépítészet" cím? alfejezettel (377-383. oldal). Itt el?ször a szövegben konzekvensen "kis váraknak" vagy "kisméret? vártípusnak" nevezett er?sségeket ismerteti Miklós Zsuzsa - er?s a gyanúm, hogy a "Kisvárak" alcím a szerkeszt?(k)nek köszönheti létrejöttét, tovább fokozva a kérdéssel kapcsolatos terminológiai zavart. A szöveget olvasva ugyanis nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehetett az e várak és a teljesen "k?b?l készült, "lovagvárként" ismert építmények" közötti funkcionális különbség - persze, már csak amiatt sem, mivel ez utóbbiak kutatásának tárgyalása, s ezzel az egész 13-17. századi nemesi k?vár/kastély/kúriakutatás, s?t az újkori királyi er?dök régészeti vizsgálata is teljes egészében kimaradt a kötetb?l. A fejezetben olvashatunk ugyanakkor egy briliáns fejtegetést Buzás Gergelyt?l a szabályos alaprajzú kés?-középkori királyi várak eredeztetésér?l - a szöveg eredetileg aligha e régészeti kötet számára készült s így persze alig szól hadiépítészetr?l - majd végül Kovács Gyöngyi ad kiegyensúlyozott áttekintést a török palánkvárak régészetér?l.

A m?emlékvédelem intézményeinél és másutt az álló épületek kutatásával foglalkozó nagyszámú régész és m?vészettörténész már csak arra gondolhat, hogy a fent említett, feltehet?en digitális "kutatási mérleg" bizonyára áramszünet miatt épp nem m?ködött, amikor tevékenységüket értékelte volna - vagy az már nem is tartozik a magyar régészet fogalmába?

 

Kovács András

Kés? reneszánsz építészet Erdélyben, 1541-1720

Teleki László Alapítvány - Polis Kiadó. Budapest-Kolozsvár, 2003. 215 oldal

Ha a sz?kebb szakmán kívül esetleg eddig nem volt eléggé ismert, hogy Kovács András kolozsvári m?vészettörténész, a Babes-Bolyai Egyetem tanára az erdélyi tudományosság kiemelked? alakja, ezt legújabb könyve - és egyúttal az irodalomjegyzékében felsorolt közel harminc kötete és tanulmánya - vitán felül bizonyítja. Szinte már id?szer? volt, hogy egy ilyen összefoglaló munkával lépjen a hazai és az erdélyi szak- és nagyközönség elé, mely - bár a nagy el?dök nyomdokain haladva - a legújabb kutatási eredmények alapján ad átfogó és egyúttal rendkívül érdekfeszít? képet ad az országrész egykori fénykorának építészeti hagyatékáról. A tartalomhoz méltó forma is kapcsolódik, a rendkívül nagyszámú, közel háromszáz, túlnyomórészt színes fénykép és részben történeti alaprajz látványos dokumentációját adja a tárgynak - Erdély kés? reneszánszáról ilyen munka még nem látott eddig napvilágot. Kapható a legtöbb könyvesboltban, így többek között a budapesti Teleki Tékában is.

A kötet természetesen a korabeli építészet egészét kívánja áttekinteni, de ezen belül kitüntetett szerepet kapnak a várak, kastélyok és udvarházak. A várakat tárgyaló rövidebb fejezet (47-61. oldalak) els?sorban az olasz rendszer? hadiépítészet elemeinek elterjedését tárgyalja, melynek során különös jelent?ség?nek t?nik Szamosújvár kiépítése. Sajnos, arra a szerz?nek sem volt módja, hogy pontosabban tisztázza az er?sség védelmi rendszere kiépítésének menetét. Régészeti kutatás hiányában ez a székelyudvarhelyi és a Cófalva melletti egykori négyzetes alaprajzú, ugyancsak olaszbástyás várak esetében sem volt lehetséges, így az egykori erdélyi fejedelemség leghatalmasabb, s lényegében ma is álló, ötbástyás váradi er?dje számít továbbra is a tárgyalt terület legjobban ismert korai újkori er?dítményének. Az alig húsz évig állt, s már 1665-ben lerombolt Székelyhidat ugyanakkor számos korabeli ábrázolásból, Borosjen? egykori képét 17. századi írott forrásokból ismerjük.

A régebbi eredet? hegyi várakban - a királyi Magyarországhoz hasonlóan - meg sem kísérelték az olasz rendszer alkalmazását, itt - Görgényben, Déván, K?várott - csupán egy-egy olaszbástya vagy ágyúterasz építésével kísérelték meg fokozni a védhet?séget. A szerz? szerint ennek egyik oka az lehetett, hogy Erdélyben viszonylag ritkán használták a nehezen mozgatható ostromtüzérséget. Speciális volt a helyzete az el?nytelen stratégiai fekvés? Gyulafehérvárnak, ahol a római eredet? falnégyszög sarkaira tervezett hatalmas fülesbástyák közül csak kett? készült el 1630-ig - jellemz?, hogy a vármegyék és a székelyek által felépíteni vállalt véd?m?vek építése maradt el. érthet?, hogy a fejedelemség utolsó évtizedeiben a teljesen kiépült bástyás véd?övvel rendelkez? Fogaras vette át t?le a rezidenciaszerepet.

Jellegzetes erdélyi építészeti alkotások a templomvárak, melyek tárgyalásának Kovács ennek megfelel?en egy külön fejezetet szentelt (63-74. oldalak). Itt els?sorban nem a híres szász er?sségeket tárgyalja, hanem részben a mez?városok (Marosvásárhely, Bánffyhunyad, Dés, Nagyenyed, újtorda) templomai körül kialakult véd?m?veket, valamint Székelyföld valamivel kés?bbi eredet? templomer?dítéseit. Ez utóbbiakon inkább már a 17. század elejét?l jelentek meg az olaszbástyákat utánzó tornyok (Nagyajta, Sepsiárkos), Kézdiszentlélek különleges alaprajzú véd?fala - a szerz? szerint a célszer?tlenség és a hatástalanság példája egy reneszánsz építészeti traktátus nyomán - pedig már a 18. század elején készült, bizonyítva, hogy az egyházak övez?falainak nem kell feltétlenül kifejezett katonai szerepet tulajdonítanunk.

 

A kötet legterjedelmesebb fejezete (75-145. oldalak) a kastélyokkal és udvarházakkal foglalkozik. Különös figyelmet szentel a gyulafehérvári fejedelmi palota elméleti rekonstrukciójának, az ismert és az újabban el?került részleteknek. A fejedelmi család(ok) és erdélyi nemesség kastélyai közül behatóan tárgyalja Kovács Egeres, Bólya, Fogaras, Szilágysomlyó, Marosillye, Szentbenedek korábbi lakóépületeit (illetve sokszor csak azok maradványait), a Bethlen-Rákóczi-kor szabályos alaprajzú építményei közül Alvincot, a váradi palotát, Balázsfalvát, Radnótot, Gyergyószárhegyet - gondosan ügyelve arra, hogy a fényképeken és a rajzokon ne szerepeljen a minden alap nélkül kiépített északkeleti "lovagterem" - Csíkszeredát, Alsórákost, Aranyosmeggyest, az egyetlen zárt tömböt alkotó Kisbúnt, Küküll?várat, Bonyhát, Magyarózdot, s végül Gyalut, Bonchidát, Keresdet és Bethlenszentmiklóst.

 

A könyvet gazdag tudományos apparátus és 10-10 oldalnyi román és angol rezümé, továbbá külön gy?jtésben a tárgyalt várak és kastélyok alaprajzait bemutató táblák egészítik ki. A technikailag szinte tökéletes kötetben csak itt fedezett fel hibákat a recenzens: néhány esetben - pl. Egeres esetében - téves a táblánként összevontan megadott lépték.

Gere László

Kés? középkori és kora újkori fémleletek
az ozorai várkastélyból

(Az ozorai várkastély régészeti monográfái I.)

OPUSCULA HUNGARICA IV.

Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 2003. 250 oldal

 

Az ozorai várkastély 1981 és 1991 között zajlott els? nagy régészeti kutatási kampánya nem csupán a 15. századi f?úri rezidencia építészeti képét és annak a 18. század végéig zajló változásait tudta meghatározni, de hatalmas mennyiség? régészeti leletanyagot is napvilágra hozott. Ez utóbbiak közül most els?ként a fémleletek monografikus feldolgozása látott napvilágot, részletes leírással és elemzéssel kísért több mint 100 táblán eddig más lel?helyr?l nem ismert mennyiség? fegyvert, felszerelést, szerelvényt és használati eszközt tárva a további kutatás elé. Közismert a fémtárgyak pontosabb korhatározásának nehézsége, amely els?sorban abból adódik, hogy a jól bevált formák sokszor évszázadokig alig változtak. Emiatt külön jelent?sége van a nagyobb, statisztikailag is értékelhet? mennyiségben, jól megfigyelt és értékelhet? rétegekb?l el?került leleteknek. úgy t?nik, az ozorai várkastély ebb?l a szempontból különösen jó lehet?ségeket kínált, s így minden reménye meg lehet a szerz?nek arra, hogy hamarosan pl. a Gere 5/f típusú lábbelivasalások újabb el?fordulásával találkozik a szakirodalomban, továbbá a hódoltságkori régészetet tárgyaló kötet mellett egy újabb "zöld könyv" válik a középkori régészetet hallgató egyetemisták - ha nem is bibliájává, de legalábbis gyakori olvasmányává.

 

Személyes érintettség miatt nem lehet a recenzens feladata a könyv további elemzése, aki így azzal zárja szemléjét, hogy az ozorai várkastély kutatását végz? munkacsoport szándékai szerint a monográfiasorozat következ? kötetében a kerámialeletek kerülnek közzétételre s ezt követné egy átfogó kutatási beszámoló. A fémtárgyakat tárgyaló kötet kapható a Nemzeti Múzeumban és a budapesti Kismagiszter Könyvesboltban.

Feld István

* * * * * * * * * *

Túravezet?

Feld István

A diósgy?ri vár építéstörténetének kérdései

Bár a diósgy?ri vár egyik legismertebb középkori világi épületünk, melyr?l számos történeti, építészettörténeti és régészeti monográfia is született - így legutóbb 1988-ban Czeglédy Ilona könyve, melynek I. és III. fejezete 2000-ben újraközlésre került a Tanulmányok Diósgy?r történetéhez sorozat 7., élet a diósgy?ri várban cím? kötetében -, azt azonban mégsem állíthatjuk, hogy építéstörténete - annak ellenére, hogy 1965-ig a küls? várfal övezte szinte teljes terület feltárásra került -, megbízhatóan tisztázott lenne.

 

Ez nem annyira az itt megfigyelt legkorábbi középkori periódusra vonatkozik - a ma álló négyszög? palotaépület nyugati szárnyában csupán néhány négyzetméteren megmaradt, néhol közel két méter vastag átégett réteg, melyben "kettes illetve hármas kötésben" volt gerendák maradványait lehetett megfigyelni, ugyanis aligha értelmezhet? egyértelm?en, s ez vonatkozik az innen Czeglédy Ilona által közzétett, "szláv jelleg?nek" meghatározott és a 9-10. századra helyezett edénytöredékekre is. Ezek alapján legfeljebb hipotéziseket fogalmazhatunk meg egy kb. 70-80 m átmér?j? sáncvárról, amely - bár kétségkívül azonosítható lenne az Anonymus által Geuru néven említett er?sséggel, melyet a honfoglaláskor Bors vezér kapott volna - méretét tekintve nehezen illeszthet? be a korszak jobban ismert er?dítményei közé. építési idejéhez hasonlóan pusztulása sem határozható meg közelebbr?l. A tatárjárás után azonban már biztosan nem állt, maga Gy?r település ugyanis el?ször 1248-ban, majd pedig 1261-ben mint borsodi várföld t?nik fel az írott forrásokban.

Az ezt követ? évtizedekben kapta meg e birtokot ákos nembeli Erney bán, IV. Béla, majd Kun László bizalmi embere, hadvezére, számos ispánság és más tisztség birtokosa. Hozzá köthetjük a közeli Dédes várának építését, míg Diósgy?rben az els? er?sség minden bizonnyal fia, István (+1315) nevével hozható kapcsolatba. ? már 1281-ben borsodi ispán volt, kés?bb az országbírói, majd a nádori tisztséget birtokolta. Tartományúri udvarát is Diósgy?rben tartotta, 1303-ban itteni curiáját, 1311-ben domusát említi oklevél. Egyik fiát itt egy ismeretlen bajor herceg lányával házasította össze. 1304-ben Krisztus Teste tiszteletére pálos kolostort alapított a település északnyugati szélén. Czeglédy Ilona feltételezi, hogy az itt a 18. században újjáépített kolostorépületek alatt egy részleges ásatás során megfigyelt "zavaros" falrendszer azonos lenne István nádor els? "er?dített szálláshelyével" - ennek bizonyításához azonban még további feltárások szükségesek.

 

1319-ben egy itteni újvár nev? er?sséget említ egy királyi oklevél, abból az alkalomból, hogy azt - miután István nádor fiai h?tlenségük miatt elveszítették - Debreceni Dózsa kapta meg. 1323-tól ismét királyi vár, honorként Druget Vilmos kezén, majd 1340-ben a királyné birtokában volt, kit?l 1350 után cserélte vissza fia, I. (Nagy) Lajos.

 

Ezzel a - tehát legkés?bb a 14. század elején megépült - "újvárral" azonosíthatók azok a falmaradványok (ld. alaprajzi vázlat 1. periódus), melyeket - a korábban meghatározott, magasabban álló délnyugati íves toronyépítmény kivételével - Czeglédy Ilona tárt fel 1963-ban, már az utolsó járószint alá visszabontott állapotban. Az ásatásairól készített els?, igen alapos beszámolójában (Archaeológiai értesít?, 1964. 229-237.), még nem tudósít az északkeleti rondella bels? terében talált - de sajnos nem dokumentált - "hatalmas alapozókövekr?l", melyek alapján kés?bb itt egy jelent?s méret? kerek (!?) tornyot tételezett fel. Ennek egykori megléte azonban ugyanúgy nem bizonyítható, mint egy korai várkapué (s?t, egy maketten itt már egy kaputorony látható!) a jelenlegi kapualj területén, e részen ugyanis az ásató 1963-ban csak egy ferdén végigfutó fal maradványait dokumentálhatta. Az ismert csekély részletekb?l biztonsággal csupán egy 35 x 50 m-es, ovális alaprajzú k?vár küls? falainak alaprajza rekonstruálható. A kés?bb vízszintesre faragott sziklaplatón kialakított udvaron, a mai keleti szárny el?tt feltárt alapozásmaradványok értelmezése nem egyértelm?, nem kellett feltétlenül az "újvár" egykor bizonyára megvolt bels? építményeihez tartozniuk - azokat, a várfal északkeleti részével együtt, kés?bb nyomtalanul megsemmisíthették.

Mindenesetre a ránk maradt részletek alapján a legkorábbi diósgy?ri k?vár jól beilleszthet? a 13. század vége - 14. század eleje magánvárai közé, legalábbis ismereteink mai szintjén. A tipológiát kedvel? várkutatás számára - különös tekintettel arra, hogy a várfalak egykori magasságát már nem ismerjük - akár a "palástfalas várak" (Mantelmauerburg) jellegzetes példájaként is értékelhet?.

Egy fontos építészei részlet azonban aligha köthet? a 14. század els? felében állt els? diósgy?ri várhoz, s ez a keletr?l, Miskolc fel?l vezet? út vonalában kiépített híd - ebb?l két k?pillér maradt ránk - és a folytatását képez?, a jelenlegi bels? várkapuhoz ívesen vezet? keskeny, falazott kapuszoros, keleti végén egykor felvonóhidas kapuval. Ezt az álláspontot vallotta még 1966-ban az építményt feltáró Czeglédy Ilona is, második, nem kevésbé alapos ásatási beszámolójában (Archaeológiai értesít?, 1966. 98-107.). érdekes tudománytörténeti kutatási feladat annak felderítése, mi késztette kés?bb álláspontjának revideálására, azaz e falak visszakeltezésére, err?l ugyanis kés?bbi munkáiból nem értesülünk. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az 1988-ban kiadott monográfiájában semmilyen olyan adatot nem találunk, mely e bejárati rendszer 1300 körüli keltezését támasztaná alá, ahogy a korszak más (akár ugyancsak tartományúri) várainál sem ismert Magyarországon egy ilyen "fejlett" vagy "elegáns" építészeti megoldás. Ugyanakkor ismételnünk kell: a kapuszoros kifejezetten a mai várkapuhoz vezet, amelynek egy itteni el?zménye, mint err?l szó esett, kifejezetten kérdéses.

Véleményünk szerint tehát a leírt északi bejárati rendszer már a vár következ? építési korszakához tartozik, mely Nagy Lajos nevéhez köthet?. Pontos adatokkal sajnos nem rendelkezünk arról, mikor bontatta el az uralkodó az ákosok leírt várát, s mikor épült fel a ma is álló négyszögalaprajzú, négysaroktornyos, bels?udvaros várpalota (ld. alaprajzi vázlat 2. periódus) Csupán közvetett okleveles források alapján helyezhetjük az építkezések kezdetét az l360-as évekre. Ezek közé tartoznak a váruradalom növelésére tett királyi lépések, így Miskolc és az élesk?i várbirtok Diósgy?rhöz csatolása. 1369-ben már bizonyára lakható volt a "királyi mellékrezidencia", ett?l kezdve haláláig rendszeresen megfordult itt az uralkodó. Lehetséges ugyanakkor, hogy az építkezések kés?bb is folytatódhattak, 1379-ben ugyanis innen küldte a király Eperjesre Ambrus épít?mestert.

A kb. 45 x 55 m-es, négy, egyemeletes, boltozott teremsoros lakószárnnyal rendelkez? Anjou-várkastély részletesebb leírása természetesen nem lehet feladatunk, már csak azért sem, mivel Szekér György újabb, az elpusztult épületrészek rekonstrukciójával kapcsolatos kutatásai illetve Buzás Gergely els?sorban az emeleti lakóterek funkcionális értelmezését érint? vizsgálatai még nem kerültek közzétételre. Alapkutatások hiányában még korai nyilatkozni a ránk maradt m?részletek stiláris kérdéseir?l, ahogy az egyes - többek között az épít?anyagban is megmutatkozó - építési fázisok problémája is további elemzést igényel. Külön kérdés az északi emeleti nagyterem ("lovagterem"), a keleti szárny kétszintes kápolnája, az udvari konzolos folyosó vagy épp az utóbbi években eléggé szerencsétlen módon részlegesen kiépített északi f?bejárat elméleti rekonstrukciója.

 

Azt azonban itt is hangsúlyozni kell, hogy a közhiedelemmel ellentétben a mai látható négysaroktornyos palota nem minden részlete Anjou-kori. Nem csupán a déli szárny mérm?boltozatos fülkéje származik a kés?-gótika id?szakából, számos más nyílásnál is igazolhatók átalakítások. Sajnos, az 1950-60-as években, amikor a magasan álló falakat konzerválták, fel sem merült a falkutatás igénye, de erre a legutóbbi évek felújításai során sem került sor, annak ellenére, hogy úgy az északi nagyterem keleti küls? falán, mint a nyugati szárny emeletén ma is megfigyelhet? az ablakkávák kés?bbi módosítása. Ezekre már bizonyosan azt követ?en került sor, hogy a Zsigmond-kortól kezdve a vár általában a mindenkori királyné birtokai közé tartozott.

 

Nagy valószín?séggel az Anjou-korra helyezhet?k viszont véleményünk szerint a Czeglédy Ilona által újabban különösebb indoklás nélkül ugyancsak az 1300-as évek elejére "visszakeltezett" keleti, déli és nyugati vékonyabb falvonulatok, melyek mintegy szabálytalan küls? várként veszik körbe a mészk?sziklán emelked? szabályos várpalotát. Ezt bizonyítja az is, hogy az egyik déli falcsonk mell?l kerültek el? azok az egyedülálló Nagy Lajos-kori kályhacsempék, melyek alapján Szebényi Judit és munkatársai a ma az északnyugati saroktoronyban felállított kályharekonstrukciót készítették.

A diósgy?ri vár építéstörténetének legérdekesebb kérdése azonban a szabálytalan sokszög alaprajzú monumentális ikertornyos küls? falgy?r?, kváderk?burkolatával, egykori bels? folyosójával (ld. alaprajzi vázlat 3. periódus). Az eddigiek alapján egyértelm?, hogy az el?ször ugyancsak 1966 után megfogalmazott Anjou-kori keltezése álláspontunk szerint minden alapot nélkülöz, hisz ez az építmény csak kés?bbi lehet az el?z?ekben leírt küls? falrendszereknél. Az egykor - ténylegesen vagy csak jelképesen - egy-egy bejárati kaput közrefogó négyzetes tornyok közül értékelhet? m?részletet csak a déli toronypár nyugati tornya küls? csigalépcs?kapujánál találunk. Mivel eddig még csak fel sem merült a kutatásban, hogy ez a jellegzetes kés?-gótikus "gyíkos" kapu kés?bbi lenne magánál a toronynál, ez lényegében meghatározza annak korát - már amennyire egy ilyen m?részlet pontos keltezésre alkalmas. E küls? falgy?r? emeléséhez még további építkezések is köthet?k, így els?sorban a szinte pontosan a nyugati toronypár tengelyében elhelyezked? és a várpalota már többször említett bejáratához vezet? díszlépcs? s az ahhoz északról támaszkodó sokszög? torony, mely utóbbi feltárásakor egy k?b?l faragott királyi címer is el?került. Sajnos, itt az uralkodó személyét meghatározó szívpajzs felülete lepusztult, így csak a magyar történeti köztudatban jobban jegyzett Mátyás király miatt került legújabb másolatára a Hunyadiak gy?r?s hollója - s hozzá maga a címermásolat a mai m?emlékvédelmi hatóság tehetetlenségének jelképeként a várpalota visszaépített kapuja fölé, egy olyan helyre, ahol biztosan sohasem volt!

Buzás Gergely mindenesetre úgy véli egy 2001-ben megjelent építészettörténeti összefoglalásában, hogy ezek a munkák már inkább a Jagelló-korra lennének helyezhet?k - azaz a szívpajzson a lengyel sas is elképzelhet? - annál is inkább, mivel évszámos-feliratos reneszánsz k?faragványok tanúsága szerint 1526-ban Mária királyn? építkezett a várban. Bár közvetlen írott forrásaink ebb?l a korszakból sincsenek, az utóbbi véleményt látszik valószín?síteni az is, hogy a küls? falgy?r? északi oldalán az ikertoronyok helyett egy eredetileg többszintes ágyúkazamatát láthatunk, melyen kívül ugyancsak körbefut a kváderk?burkolat - azaz nem kizárt, hogy a t?zfegyverek elleni védelmi rendszerek egyik legkorábbi hazai emlékével állunk szemben. A küls? fallal kapcsolatos még nyitott kérdések szempontjából fontos eredményeket hozhatnak Lovász Emese újabb ásatásai, hisz a vár közel 25 m széles árka régészetileg még alig kutatott, s így a küls? fal - a contrascarpa - és a nyugati "huszárvár" még kevéssé ismert.

 

A vár Mohács után hosszabb id?re magánkézbe került, egyik legjelent?sebb birtokosa kezdetben Balassa Zsigmond volt. Nem csupán a küls? falgy?r? északnyugati sarkában kialakított konyha és süt?házegyüttes köthet? építkezéseihez - az itt feltárt kút káváján címere és az 1539. évszám olvasható - de az épület védhet?ségének fokozására részben a díszlépcs?re egy sokszög? ágyúbástyát - innen egy 1544 évszámos-címeres k?lap került el? - az átellenes, északkeleti saroktorony elé pedig egy ugyancsak többszintes, jellegzetes hajlított pártázatos rondellát emeltetett (ld. alaprajzi vázlat 4. periódus). Mindkét védelmi berendezés jellegzetes emléke a 16. század közepe el?tti évtizedek magyarországi hadiépítészetének - a várbirtokosok ekkor az eredetileg rendszerbe szánt véd?m?vek - bástyák, rondellák, ágyútornyok - egyedi alkalmazásával vélték az ágyúk korában védhet?vé tenni régebbi eredet? er?sségeiket. érthet?, hogy nem ezeken, hanem sokkal inkább Diósgy?r el?nytelen topográfiai helyzetén múlott, hogy a vár végülis nem került török kézre.

A vár építéstörténete ezzel lényegében véget ért, s megkezd?dött írott, s szerencsés módon képi forrásokkal is gazdagon illusztrálható pusztulástörténete, mely - annak ellenére, hogy már 1934 és 1936 között végeztek itt ásatásokat - csak az 1950-es években ért véget, hogy ezt követ?en egy nem kevésbé érdekes és változatos új korszak kezd?djön, m?emlékvédelmének története.

5. kép: A diósgy?ri vár alaprajzi vázlata a f?bb építési periódusokkal

Wolf Mária

A borsodi ispánsági vár

(A szöveg Wolf Mária: A borsodi földvár cím? kis tájékoztató füzetében található.
Wolf Mária b?vebben ír a Magyar régészet az ezredfordulón cím? munka 328-331. oldalán.)

A borsodi földvár északkelet-Magyarországon, Miskolctól mintegy 30 km-re é-ra, a Bódva folyó partján helyezkedik el. A vár Borsod megye els? központja, a körülötte létrejött Borsod település pedig, amely az 1950-es évek óta Edelényhez tartozik, a megye névadó települése volt.

A történeti Borsod megye egyike a Szent István által, az államalapítás során létrehozott megyéknek. Területe, határai napjainkig változatlan formában ?rzik a 11. századi megyeszervezés emlékeit. E korai megyék élén egy-egy, a király által kinevezett és neki felel?séggel tartozó ispán állt. Szerepe a megye közigazgatásának, a bíráskodásnak, az adószedésnek az irányításában, valamint a katonai feladatok megszervezésében állt. Az ispánok székhelye, a királyi megyék központja a borsodihoz hasonló módon és elvek alapján épült várakban volt. Itt élt az ispán vezetése alatt álló katonaság, amelynek ellátására a várak sz?kebb-tágabb környezetükben birtokot kaptak. E birtokok népei szolgáltatták az ispán és katonái számára az élelmet, fegyvert, ruhát stb. A megyében kezdetben természetben, majd pénzben szedett adó képezte a királyság jövedelmeinek legfontosabb részét, a vármegyei katonaság pedig a királyi hader? zömét alkotta.

Az államalapítás során épült várakról, az ispánsági központokról kevés írásos forrásunk van. építési módjukat, és idejüket, berendezkedésüket az elmúlt három évtized régészeti kutatásaiból ismerjük.

A borsodi földvár igen gazdag eredményeket hozó ásatása 1987-1999 között folyt. A kutatás bebizonyította, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben a vár nem egy ?skori er?dítmény felújításaként épült. A várfalakat jelentó sáncok a 10. század végén, a 11. század elején, egy, a Bódva fölé magasodó természetes dombon készültek. A ma csak egyszer? földhányásnak látszó sáncokat fa szerkezet er?sítette. A 10 m széles sánc alapját két sor kazetta alkotta, amelyet hántolatlan gömbfákból, máglyarakásszer?en építettek fel. A kazetták közeit földdel döngölték meg, a két kazettasort keresztbe fektetett gerendákkal is merevítették. Az így létrejött várfal a küls? oldal felé meredek, befelé pedig rézs?s volt. Feltehet?, hogy a ma már csak 5 m magasságban álló sáncok eredetileg ennél magasabbak voltak. Tetejükön pedig még sárral bevert, vessz?fonatból készült palánk is állhatott. A várat három oldalról a Bódva és mocsarai védték. Bejárata D-r?l nyílhatott.

A borsodihoz hasonló módon épült az államalapítás korának legtöbb magyar vára. De általánosan ismert és elterjedt volt ez a földfa szerkezet? építési mód Európában is. A 11-13. századi haditechnika mellett ezek a várak bevehetetlenek voltak. Hamis tehát az a nézet, amely a k?váraknál kezdetlegesebbeknek igyekszik feltüntetni ?ket. Ezt igazolja a korszak szóhasználata is. Tekintet nélkül az épít?anyagra, a várakat a latin castrum szó jelölte.

A világi közigazgatási rendszerrel párhuzamosan épült ki Magyarországon az egyházszervezet is. A püspökök által vezetett egyházmegyék több esperességre oszlottak. Az esperességek általában egy világi megye területét foglalták magukba. Míg a püspökök a király által alapított püspöki székhelyen éltek, addig az esperesek központja az ispáni székhelyeken állt. Ilyen esperesi központnak tekinthet? a Borsodi földvárban feltárt templom is. Az épület a korabeli templomok méretéhez képest igen nagy, 15 m hosszú, 8 m széles, patkó alakú szentélye 3,5 m átmér?j?. A 80 cm vastag alapfalakat mész-habarcsba öntött tört k?b?l készítették. Feltehet?, hogy a felmen? falak magját is ilyen módon építették meg, amelyet kívül-belül faragott kövekkel burkoltak. Erre utalnak a várban több helyen is el?került homokk?b?l készült kváderkövek. A templom további részletei elpusztultak, az alapfalakon kívül mindössze egy k?b?l készült szenteltvíz tartó került napvilágra. A templomon kívül, a szentély közelében egy nagyméret? oltárt is találtunk. A templom építésének korai id?pontjára utal, hogy romjai között Salamon király (1063-1074) ezüst pénze került el?.

Az esperesi templomon kívül állt egy másik templom is a korai megye székhelyén. Maradványait a mai borsodi református templom alatt sikerült feltárnunk. E templom körül nagykiterjedés? temet? helyezkedik el, amelynek legkorábbi sírjai a 11. század második feléb?l valók. Ekkor tehát már ennek a templomnak is állnia kellett.

 

Az itt talált temet? azt is bizonyítja, hogy a két templom között bizonyos "munka-megosztás" létezett. Az esperesi templom a megye egyházi irányítását végz? esperes székhelye volt, e másik templom papjai pedig az itt él?k lelki gondozását végezték, eskettek, kereszteltek, temettek.

 

A földvár feltárásának további igen jelent?s eredménye, hogy a vár belsejében egy 10. századi település maradványaira sikerült rábukkanunk. Az egyszer?, agyagba rakott k?b?l és sárral betapasztott vessz?fonatból épült házak között egy k?épület alapjai is el?kerültek. Ez minden bizonnyal a falu vezet?jének a lakóhelye lehetett. E település házai leégtek, romjaikon épült fel az ispáni vár. A hajdani embernek szerencsétlenséget jelent? t?zvész a régész számára nagy szerencse. Az összed?lt házakban meg?rz?dött a f?z?edényekt?l, a mez?gazdasági eszközökön át az egyszer? ékszerekig teljes berendezésük. A t?z nemcsak az éppen készül? ételt konzerválta, hanem a betakarított termést is. A megégett búza, árpa, köles, borsó-magvak között a gyógynövényként gy?jtött mályva és a vadon term? gyümölcsök magvait is megtalálhatjuk.

A borsodi földvárban feltárt település jelenleg az egyetlen, biztosan 10. századi falu, amelyet a Kárpát-medencében sikerült feltárni. Leleteinek kiértékelése minden bizonnyal közelebb visz bennünket a 10. századi magyarság életmódjának, gazdálkodásának, lakáskultúrájának megismeréséhez.

A borsodi földvárat az 1200-as évek elején élt tudós szerzetes, Anonymus említi el?ször A magyarok cselekedetei cím? m?vében. Elbeszélése szerint a várat Bors vezér építette, akit a honfoglalás során árpád fejedelem küldött a környék kikémlelésére és birtokba vételére. úgy véli, a vár Bors vezérr?l nyerte nevét. Anonymus regényes elbeszélése a modern tudományos kutatások tükrében azonban egyre kevésbé fogadható el hiteles történeti forrásként. Csak részben igazolható Borsoddal kapcsolatos elbeszélése is. Igaz, hogy a 10. században egy település állt itt, ez azonban nem vár volt. és igaz, hogy egy vár épült ezen a területen, ez azonban nem a 10., hanem a 11. században történt.

Bors személyét illet?en semmiféle hiteles történeti adattal nem rendelkezünk. éppúgy lehetett Anonymus honfoglaló vezére, mint a vár els? ispánja. Neve a török eredet? bars = tigris szóból származik. Kétségtelen, hogy el?bb a vár, majd a megye is róla nyerte elnevezését. A Bors személynévhez járó d képz? azonban a régi magyar nyelvben kétféle jelentéssel bírt. Egyrészt kicsinyít? képz? volt, így a Borsod név azt jelentené: kicsi Bors. Ezt a jelentést említi Anonymus is. Szerinte azért hívták Bors várát Borsodnak, mert kicsi volt. Valóban, az 1,7 hektár terület? vár jóval kisebb, mint a többi hasonló korú 3-4 hektár terület? várak. Másreszt azonban a d képz? a birtoklás kifejezésére is alkalmas volt, így a Borsod név azt is jelentheti: Borsé.

Hiteles oklevél 1219-hen emlékezik meg a várról. Ekkor az itt szolgálatot teljesít? börtön?rök mellett a vár birtokában lév? környez? településekr?l (Múcsony, Berente) is szó esik. A 13. századból több írásos adatunk is van a várról, hogy azonban eredeti szerepét, jelent?ségét mikor veszítette el, nem tudjuk pontosan. Egy, 14. század elején kelt oklevélb?l azonban az t?nik ki, hogy a várban az élet megsz?nt, Borsod község pedig egy lett a korszak egyszer? falusi települései közül.

6. kép: A borsodi földvár rekonstrukciós rajza (Magyar régészet az ezredfordulón. 330.o.)

7. kép: A borsodi földvár alaprajza a kutatás el?tt (Nováki Gyula-Sándorfi György: A történeti Borsod megye várai. 116.o.)

Tomka Gábor - Sárközy Sebestyén

Szendr?lád vára

 

A szendr?ládi várrom a Bódva-völgy Edelény és Szendr?lád közötti szurdokszer? összesz?külése felett, a Szendr?ládtól délre, a Bódva bal partján emelked?, 234 m magas Bükk-hegy északkeleti nyúlványán áll. A várból helyzete miatt északra és keletre lehetett messzebb ellátni, a Bódva-völgy szorosát innen közvetlenül nem volt lehetséges ellen?rizni. A várról írott forrást nem ismerünk. A jelenleg látható falmaradványok nagy részét Németi Jen?, a falutól elvonulva a romok között él? "szendr?ládi remete" ásta ki 1960 és 1962 között. Dokumentáció természetesen nem készült a falak mentén haladó "magánásatásról". A várat a történeti Borsod megye várainak kutatása során 1980-ban Nováki Gyula és Sándorfi György mérte fel, ezt a felmérést pontosította vándorgy?lésünk alkalmából ez év tavaszán Sárközy Sebestyén.

 

A hosszúkás alaprajzú várat nyugatról, a hegy platója fel?l kett?s árok védte. északnyugati, napvilágra került oldalán közel egyenes körít?falához kés?bb vaskos, négyszögletes alaprajzú támpillért építettek. északi oldalán körít?fala íves, itt további támpillérek maradványai figyelhet?k meg. A vár belsejében tisztázatlan alaprajzú épületmaradványok részben kiásott falai látszanak. A várbels? közepére benyúló épület vastag falai annak egykori tagolását jelzik. A plató fel?li árok mögött emelked? magasabb domb talán egy toronyra utalhat. T?le északkeletre további falak vehet?k ki a terepen, itt sejthet? az egykori bejárat is. A vár hossza - Nováki Gyula mérései alapján - 62 m, szélessége 26 m, körít?fal falastagsága 1,4 m, az utóbbi jelenleg pontosan nem határozható meg.

1961-ben Megay Géza néhány kerámiatöredéket vitt be a várból a miskolci múzeumba, majd terepbejárásunk alkalmával 2001-ben Hajnal Zsuzsa egy fazék peremtöredékét találta a lel?helyen. E leletek valószín?sítik, hogy a várat a 13-14. században használhatták. Felmerült, hogy a rom esetleg a legkorábbi szendr?i vár maradványa volna. E feltevésnek ellentmond, hogy a 13. században adatolható (és feltehet?en a mai falu helyén álló) Lád falu Szendr? település és a vár között fekszik, ezért a vár vélhet?leg mindig a ládi határhoz és nem a szendr?ihez tartozott. Valószín?bbnek t?nik, hogy a várat a 13. század második felében a szuhogyi Csorbak? vára építtet?jeként is ismert Ládi család egyik ága emeltette, melynek itteni birtoklása 1221 és 1322 között adatolt. Pusztulása jelenlegi ismereteink szerint legkés?bb a 14. században következett be.

8. kép: Szendr?lád-Bükkhegy, Vártet?

Tomka Gábor

Szendr? várai

A korai vár

Szendr? településének els? említése 1312-b?l ismert, az 1332-35-ös pápai tizedjegyzékek tanúsága szerint a település már lényegesen nagyobb volt a környék falvainál. Cselenfi Sándor fia János királyi várnagyot el?ször 1355-ben említik, ekkor tehát állt már a vár és királyi kézben volt.

A középkori vár korai történetér?l semmit sem tudunk. 1355 el?tt meglehet?sen ritkán építettek az Anjouk várakat Magyarországon, ezért elképzelhet?, hogy a magánvárépítés klasszikus korában: a 13. század második felében vagy a 14. század elején épült a szendr?i vár és csak kés?bb jutott királyi kézre. E vár helye ma még ismeretlen: egyel?re sem a Várhegyen, sem a kés?bbi Alsóvár helyén nem találtunk 13-14. századi rétegeket és leleteket, bár ez utóbbi lel?helyen eleddig csak szondázó kutatás folyt. A korai szendr?i vár és a szendr?ládi várrom azonosítása egyel?re nem igazolható, bár teljesen nem is zárható ki.

Alsó vár (Csáky kastély)

Szendr? Engel Pál szerint 1387-1392 között került magánkézre: a pels?ci Bebek család birtokába. A család tagjai gyakran tartózkodtak Szendr?n. A 15-16. században a Bebekek vára a kés?bbi Várhegy lábánál, a Miskolcról Torna felé futó országút mellett, a Bódva soha be nem fagyó ágaitól és ároktól övezett félszigetén állt. Ezt igazolják 16. század második feléb?l és a 17. század elejér?l származó források, melyek szerint a kés?bbi Alsóvár másik neve Bebek-vár volt. A vártól délre állt a mez?város kés? középkori plébániatemploma (a 19. század végén lebontották, helyén ma a neogót református templom áll.) A H?sök tere 5. számú telken végzett szondázó ásatás során 15. századi rétegek bukkantak el?, melyekb?l kályhacsempe-töredéket is sikerült gy?jteni. Elképzelhet?, hogy a ma álló rom északnyugati helyiségének fala 15. századi részleteket is rejt. A Bebekek várát 1565-66-ban Lazarus von Schwendi a király számára foglalta el. A rossz állapotú várat kijavították, s ekkortájban készülhetett két bástyája, melyek közül az északkeletinek alsó szintje ma is áll. Az Alsó várat 1690-ben Csáky István vette meg, aki kastéllyá alakítatta. A 18. században Csáky Antal további átalakításokat végzett az épületen, melyet a 19. század közepét?l már nem laktak. Pusztulása a 20. század elején kezd?dött. Telkét szétosztották, a romos kastélyt az új tulajdonosok részben lebontották, részben maradványait modern épületekbe foglalták.

Német vár

Mivel a Bebek-féle vár a ma Várhegynek nevezett magaslatról könnyen támadható volt, az 1570-es években új er?dítés építését kezdték meg. Ennek a korabeli ábrázolások alapján ötbástyás, fa-föld szerkezet?, a Bódva ágaival körbevett er?dnek a téglalap alakú, huszárvárral b?vített alaprajza a mai településszerkezetben is felismerhet?. A különös arányú ún. Kékfest?-ház esetleg ehhez az er?dítéshez tartozó, ismeretlen funkciójú épület része. (Más vélekedések szerint 18. századi parasztház) Az építkezés számadásainak nagy része fennmaradt, ám mindmáig kiadatlan. Az új er?dítés helyét rosszul választották meg: a Várhegyt?l ugyan távolabb feküdt, az Akasztó-dombról azonban t?z alá lehetett venni. Ezért 1590-t?l a Várhegyen megkezdték egy harmadik er?dítés kiépítését. A Földvárnak, Német várnak nevezett er?dítés (talán még a 17. század közepe el?tt) civil kézbe került, s e negyed közepén építették fel templomukat a ferencesek. E templom helyén áll az a 18. században emelt templom, mely ma a település katolikus plébániatemploma.

Fels? vár

A Várhegy a Bódva bal partján, a jelenlegi f?ágtól mintegy 800 m-re K-re emelked?, 216-224,4 m magasságú domb. A lel?helyen az 1997-2001 között végzett ásatások során nem lehetett a 16. század végénél korábbi építkezéseket kimutatni. A domb középs?, legmagasabb részét feltöltéssel és leásással magasabb járószint? bels? várként alakították ki, melyet sokszög?, 220 cm széles, az ábrázolások szerint övpárkányal tagolt falazattal vettek körül. A bels? vár bejárata nyugatról nyílott, s emeletes, cseréppel fedett épületszárny kötötte össze a kaput a központi, nyolcszög? toronnyal. A bels? várban m?ködött a várkápolna, a falak mögött körben ágyúállásokat alakítottak ki.

A domb platóját a bels? vár körül elplanírozták, a kitermelt anyagból a déli oldalon három bástya feltöltését végezték el. Az északi, lankásabb oldalon nagyobb méret? bástyákat építettek, az északnyugatit süllyesztett ágyúkamrákkal, az északkeletit kazamatafolyosóval látták el. Mivel az északi oldalon ásatás még nem folyt, nem dönthet? el, hogy a különböz? bástyák kora eltér?-e. Az építkezés lassan haladt el?re, a 1606-ban a fels? vár még nem állt készen. A küls? falöv nagy részének kiépítése az 1610-es, 1620-as évekre tehet?. A várudvaron álltak a raktárak és a legénység házacskái. A keleti várudvaron végzett feltárások alapján ezek a házak néhány nagyobb k?re helyezett faszerkezet?, legvalószín?bben agyaggal és kövekkel kitöltött Fachwerk-konstrukciós épületekként képzelhet?k el. Agyagpadlójuk volt, f?tésüket agyagba rakott k?alapra emelt cserépkályhákkal oldották meg. Tet?zetüket zsindely fedte. A feltárt épületmaradványok vélhet?leg az 1645-ös ostrom után épülhettek.

Az 1660-as években került sor a déli oldal bástyáinak átépítésére és az addig vélhet?en csak cölöpsorral védett déli köt?gátakat k?falakkal váltották fel. Az átépítés során a 200-230 cm széles törtk? falazattal kifalazott földbástyák megmaradtak, méretüket azonban megnövelték. A délkeleti bástya új déli homlokfala 270 cm széles, bels? támpillérrel ellátott nyakfala csupán 1,5 m széles. 1692-ben a központi l?portoronyba mennyk? csapott, s a robbanás elpusztította a bels? várat. A 17-18. század fordulóján a várfalak el?tt futó cölöpsort igényesebb védm?vekkel (pajzsgát, koronam?) látták el. A kurucok közel egyéves blokád után, 1704-ben foglalták el, majd Rákóczi Ferenc parancsára 1707-ben lerombolták. A megmaradt falakat építkezésekhez hordták szét, jelenleg csupán a délkeleti bástya két periódusának déli falából látszanak magasabb falmaradványok. A feltárások során jelent?s mennyiség? 17. századi cserépedény- és kályhacsempe leletanyag, kevés rossz megtartású üvegpohár-töredék, vas eszközök és fegyvermaradványok kerültek el?.

Irodalom

Tomka Gábor: Szendr? várai. In: Szendr? monográfiája. Szerk. Veres László és Viga Gyula. Szendr?, 2002. 125-164.

9. kép: Szendr? er?sségei a mai városalaprajzon

10. kép: A Német vár és az Alsó vár alaprajza (Kisari Balla György: Száz várrajz Württembergben. Bp. 1998. 110. nyomán)

11. kép: A Fels? vár alaprajza, 1658. (Kisari Balla György: Karlsruhei térképek a török háborúk korából. Nagykanizsa, 2000. 471. nyomán)

12. kép: A Fels? vár ásatási alaprajza

Halász ágoston

Szögliget - Szádvár

 

Szádvár a középkori Torna vármegye területén (a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén) Szögliget községt?l északnyugatra hozzávet?leg 2 km távolságban található. A vár a tengerszint felett mintegy 460 m, környezetéhez képest (a "Vár-kert" illetve a Ménes-patak szintjéhez képest) 100-250 m magasságban fekszik, a hegy kelet-nyugati irányú platóján.

 

Az alábbiakban el?ször röviden ismertetjük a vár történetét, els?dlegesen Détshy Mihály nyomán, aki részletes, kiterjedt levéltári kutatásokra alapozott tanulmányban foglalkozott a kérdéssel.

 

Szádvár 1264 el?tt épült királyi vár. (Feltehet?en 1264-ben Tekus fivére Baach játszotta István ifjabb király "ellenfeleinek" kezére egy 1268-ban kelt oklevél 1273-as meger?sítése szerint.) Egy 1406-os tiltakozás, valamint Jen?re vonatkozó adatok alapján feltételezhet?, hogy 1282-1295 között Jen? váráért cserébe adja IV. László Tekus fiának, amit III. András (és a tiltakozás szerint még I. Lajos is) meger?sít. A 14. században királyi vár, 1319 és 1360 közt öt várnagyát ismerjük. Feltehet?en a váruradalom adta a tornai ispánság gazdasági alapját, a tornai ispán honorbirtokaként. (Sólyomk? a bihari ispánság tartozéka volt, Torna magánvárként épült a század közepén.) A 14. század végén Zsigmond a várat Bebek Györgynek vagy fiainak adja (ez ellen tiltakoznak Tekus leszármazottai 1406-ban). A 15. század közepén a vár birtokait a husziták többször pusztítják, rövid id?re még a várat is elfoglalják. (Az 1454-ben kötött egyezségben Komorovsky Péter kötelezi magát több más vár mellett Szádvár visszaadásra.) Bebek Imre lányának házassága folytán 1470-t?l Szapolyai-birtok. 1527-ben János király Werb?czynek adja, ám még ugyanabban az évben a várnagy segítségével Bebek Ferenc szerzi meg, akit végül János király rendelkezésére birtokba is iktatnak 1538-ban.

A török el?renyomulásával Szádvár hadászati jelent?sége megn?. "Veszett ügye lenne ugyanis Szendr?nek és sok más véghelynek, de az ország nagy részének is, ha ez a vár veszélybe kerülne, mert az ellenség gyakran kerülgeti ezt a vidéket." (Révay Ferenc jelentése) Szendr? teljes kiépülése után azonban Szádvár csak a felkelések idején bírt nagyobb katonai jelent?séggel. A Bebekek a várat 1567 januárjában vesztik el, amikor Schwendi Lázár fels?-magyarországi f?kapitány ?el?vigyázatosságból? elfoglalja. Az ostrom kapcsán érdemes megemlíteni, hogy nem csupán pusztítással járt: "Primum ergo duo castella, alterum in Jabloncza, alteum in Szigliget, pagis propinquioribus Svendius erigi jubet?" (Forgách, De statu? XVII.). Tehát Schwendi két ostromer?dítménnyel gazdagította honi hadépítészetünket.

1567 után kamarai birtok, majd zálogba adják: 1579-t?l Hans Rueber fels?-magyarországi f?kapitánynak, 1593-tól (szerz?dés), illetve 1597-t?l (iktatás) Dersffy Ferenc királyi pohárnoknak, majd 1604-t?l Csáky István erdélyi f?kapitánynak, aki rögtön tovább is zálogosítja Pethe László kamarai tanácsosnak. Ugyanazon év októberében a Bocskai el?renyomulásával Pethe elveszti a várat és Csáky István kieszközli Bocskaitól a zálog semmissé nyilvánítását megszerezve a várat. Bocskay (és Csáky) halálával Pethe visszaköveteli Szádvárt, ám 1608-ban, Rákóczi Zsigmond lemondásának fejében kapná meg többek közt ezt az er?sséget is. Pethe Lászlót 1612-ben iktatják a vár birtokába. A 17. század közepét?l megint a Csákyak kezén van. 1674-t?l Esterházy Pál semptei f?kapitány szerez részt a birtokból. Az 1680-as években Thököly kezén van. 1686. április 25-én Bécsben döntés születik a vár "elrontásáról".

 

Szádvár történetének rövid áttekintése kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy korai történetének hosszabb-rövidebb szakasza könnyen lehet, hogy nem a ma álló épülethez, hanem a Ménes-patak túloldalán magasodó Óvár-tet?n található, ún. Szögliget-Óvárhoz köt?dik és így a vár jelenlegi helyére esetleg csak a 14. vagy a 15. század folyamán került.

A vár ma megfigyelhet? alaprajzi elrendezése nagyjából megfelel a fennmaradt 16. század végi alaprajzoknak. A hegy fennsíkján található nagy udvarra és az északi hegyoldalban található felvonó állomásra tagolható épület mintegy 200 m hosszú és 70 m széles. Az alábbiakban el?bb a kora-újkori alaprajzok és a ma megfigyelhet? falmaradványok közti különbségeket, majd a mai állapot és a Détshy Mihály által közölt felméréshez képest mutatkozó eltéréseket ismertetjük.

 

Szembet?n? különbség a kora-újkori állapothoz képest a keleti udvar bástyakiosztása. Ma már nemigen lehet felfedezni a két körbástya (rondella) nyomát a négyszögletes bástya pedig "máshol van". (Nem lehetetlen, hogy ezt a falszakaszt rongálta meg 1567 januárjában a négy napos ágyút?z az ostrom során, és a 17. század folyamán "egyszer?sítették le" a jelenleg sejthet? formára a fal vonalát.) Keletr?l a második udvaron eltérés: a gyalogkaputól észak felé megfigyelhet? omladék alatt valószín?síthet? háromtraktusos épület (ami a jelenleg meglev? felmen? falhoz kelet fel?l csatlakozik), valamint a délkeleti (küls?) fal - körbástya fel?li - keleti feléhez csatlakozó szintén háromtraktusos épületmaradványt sejtet? törmelék. Kelet fel?l a harmadik udvarban (továbbiakban: bels?vár) a hajdani kapuépület helyét csak törmelékkúp mutatja, a többi épületrész többé-kevésbé felismerhet?. A 16. századi alaprajzokon jelölt, a nyugati udvarba nyúló ötszög? bástya helyén inkább téglalap alapúnak mutatkoznak a maradványok. A nyugati udvar délnyugati és északnyugati sarkán egykor állt körbástyák helyét csak omladék és a fal megtör? vonala jelzi. A felvonóállomást (a keleti udvartól északra, a hegyoldalban) a koraújkori térképek nem ábrázolják. (A itteni "Csigáról" már 1570-ben van adat, ám nem tudni, hogy az alsó állomás mikor épült ki.)

A Détshy Mihály tanulmányában közölt 1965-ös felmérés (Szente József és Ferenczhalmy Zoltán munkája) alapvet?en megfelel a jelenleg is látható állapotnak. Felt?n? hibája a bels?vár déli oldalán álló ötszög? bástya ?négyszögesítése? és a nyugati udvar északnyugati falának "összetörése". (Se a jelenleg kivehet? falszakaszok, sem a koraújkori alaprajzok nem utalnak arra, hogy ezen a szakaszon a fal egynél többször megtörne.) A nyugati udvar délnyugati bástyája, valamint a bels? vár nyugati udvarra néz? falai esetében is valószín?, hogy nem a ténylegesen látható, meglév? falakat, hanem valamiféle, a törmelékre alapozott visszakövetkeztetést vetítettek térképre.

 

Tekintettel arra, hogy Szádvár legkorábbi ábrázolásai és az építkezésekre vonatkozó els? adatok, valamint a vár els? ismert inventáriumai mind a 16. század utolsó harmadából származnak és ekkorra (az alaprajzok és az írott források alapján) a vár f? vonalaiban már kiépült; építéstörténetével kapcsolatban, régészeti kutatás hiányában csak üres spekulációkba bocsátkozhatnánk - ám ett?l eltekintünk. Szádvár (legalább részleges) feltárásáig az olyan kérdésekkel kapcsolatban sem várhatunk komoly el?relépéseket, mint az inventáriumokban szerepl? kisebb épületek, helyiségek lokalizálása. (A leltárakban szerepl? nagyobb egységek azonosításával Détshy Mihály, említett tanulmányában foglalkozott.)

Irodalom

Csánki Dezs?: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. Budapest, 1890. (Hunyadiak kora Magyarországon)

Détshy Mihály: Egy ismeretlen magyar vár - Szádvár. A Herman Ottó Múzeum évkönyve, VIII. (1969) 143-186.

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája (1301-1457). I-II. Budapest, 1996. (História Könyvtár - Kronológiák, adattárak. 5.)

Franciscus Forgách De Ghymes: De statu reipublicae Hungaricae. (Közli: Majer Fidél; bev.: Toldy Ferencz) Pest, 1866. (Monumenta Hungariae Historica, II.16.)

Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Budapest, 1977. (értekezések a Történeti Tudományok Köréb?l, 82.)

Györffy György: Az árpád-kori Magyarország történeti földrajza. IV. Budapest, 1998.

Nováki Gyula-Sándorfi György-Sárközy Sebestyén: A történeti Abaúj-Torna megye várai. I. Történelmi Közlemények Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából, 4. (1997) 12-102.:

13. kép: Szádvár alaprajza 1573-ból, Natalis Angelini felmérése (Détshy, 1969. 151. nyomán)

14. kép: Szádvár romjainak 1965. évi felmérése (Détshy, 1969. 149. nyomán)

Szörényi Gábor András

Szuhogy - Csorbak? vára

A középkori Csorbak? vára a történeti Borsod vármegye északi szélén, közvetlenül Torna vármegye határán található. Ma, a vár középkori történetében is fontos szerepet játszó Szuhogy község határához tartozik. Környezete a viszonylag alacsony Rudabányai - hegység része, maga a vár a Nagy - hegy egyik északkeleti alacsonyabb gerincének végén épült fel. A várhoz szorosan tartozó résznek tekinthetjük még a várhegy északkeleti lábánál ásott téglalap alakú tavat is.

A vár régészeti kutatása 1928-ban kezd?dött, amikor Saád Andor a várhegy északi oldalában jégkorszakbeli barlangot tárt fel. Ekkor lett figyelmes a várból el?kerül? alig, vagy egyáltalán nem ezüstözött rézlapkákra. A leleteket megtekintette Miskolcon Leszih Andor, aki még ez évben kutatóárkokat nyitott a várban. Kés?bb megbízta a feltárások kezdete óta ott dolgozó Szeg? András szuhogyi cipészt az ásatások folytatásával. A kutatások azonban csak a bels?várban folytak, a küls?várat és az egyéb er?dítéseket nem érintették. 1935-re kell?képpen tisztázódott a bels?vár alaprajza, ekkor készítették el ennek precíz felmérését is. Egyéb dokumentáció, ásatási napló sajnos nem született, az egyetlen, az ásatást is megemlít? dolgozat a Numizmatikai Közlöny 1941. évi számában jelent meg, melyben Leszih Andor a pénzhamisító m?helyt és annak leleteit mutatta be. Mivel az ásatás els?sorban a Csorbak?n m?köd? pénzhamisító m?helyre koncentrált, így gyakran nem tárták fel a korábbi, alsóbb rétegeket. A feltárt és feldolgozatlan leletek a miskolci Herman Ottó Múzeumba kerültek. Ezt követ?en a várban ásatási munkálatok már nem folytak.

A vár történetének kutatását 2002-ben kezdtem meg. Elvégeztük a vár és közvetlen környezetének geodéziai felmérését, majd ezt követ?en Csorbak? történeti feldolgozását készítettem el. Ezen munkám folytatásaként 2003-ban befejeztem a Leszih-féle ásatás leletanyagának feldolgozását, illetve a vár elvi rekonstrukcióját. Ehhez els?sorban a geodéziai felmérés eredményeit használtam, hiszen az egykori, elpusztult falszakaszok ma csak földsáncként követhet?ek nyomon a terepen. A hiányos dokumentáció ellenére sikerült azonosítanom a második világháború el?tti ásatás által feltárt helyiségeket is. Az építési periódusok elkülönítésére a hasonló jelleg? környékbeli várak alaprajzi fejl?dését vettem alapul. Munkám tehát egy kísérlet arra, miként használhatóak precíz felszíni/terepi vizsgálatok egy vár régészeti kutatásában. A leírt eredményeket kés?bbi ásatásokkal lehet majd igazolni vagy cáfolni.

Noha a várról szóló els? írásos adatunk csak 1403-ból ismeretes, mégis tudjuk, hogy már korábban is létezett itt egy vár. 1403-ban Zsigmond király megengedte pohárnokmesterének, Perényi Imrének, hogy újra felépíthesse a már nagyon leromlott és elpusztult Csorbak? várát Szuhogy felett. A Perényiek még 1351-ben szerezték meg a falut a birtokos középrétegbe tartozó Tekes nembéli Ládi családtól. Az els? vár építését is ehhez a családhoz köthetjük. A 13/14. század fordulóján itt volt birtokos Ládi Csorba Miklós, aki feltételezhet?en épít?je és névadója volt az els? er?sségnek. A Ládi család az ? idejében vált vagyonossá, Miklós neve a 19. helyen szerepelt az 1311-es kassai túszlistán. Mint ismeretes, ezen a listán a meggyilkolt Aba Amadé Kassán túszul ejtett fiainak kiszabadításáért cserébe adott 46 Amadé familiáris nevét sorolták fel. A 19. hely a családot, ha nem is a leggazdagabb, de minden bizonnyal a közepes rangú, helyi jelent?ség? birtokosok közé sorolja, akiknek volt elég pénzük, hogy birtokukon várat emeljenek.

A Leszih-féle feltárások során kevés korainak tartható lelet került el?. Magára a korai vár alaprajzára is csak következtethetünk. Az 1403-as oklevélben Perényi Imre a nagyon elpusztult Csorbak? újjáépítésér?l beszélt. Feltételezhet?, hogy a legvédettebb helyen épült Perényi-féle bels?vár felhasználta Csorba Miklós egykori várának alapfalait. Elvi rekonstrukciómban arra a következtetésre jutottam, hogy a Ládiak korai vára egy szabálytalan trapéz alaprajzú lakótorony lehetett, mely el?tt egy négyszögletes fallal körülvett udvar volt. A gerinc végére épült várat a hegytet? felöli oldalán a gerincre mer?leges kett?s sáncárokkal védték, amelyet a laposabb déli oldalról egy harmadikkal is kiegészítettek. A három sáncból a bels?re épült a kés?bbi Perényi-vár küls? fala. A középs? sánc érdekessége, hogy egy szakaszon a közelmúltban kiszakadt, így itt megfigyelhet? a szerkezete. Szárazon rakott k?falat emeltek, amely el?tt mély árkot húztak.

Ládi Csorba Miklós halála után fiai anyagi gondokkal küzdöttek, melyr?l okleveles forrásokkal is rendelkezünk. Egyre több birtokukat adták zálogba, vagy váltak meg t?lük. Bár szuhogyi birtokukhoz sokáig ragaszkodtak, de már nem volt elég pénzük arra, hogy apjuk várát karban tartsák, így az er?sen leromlott. Végezetül eladták Perényi Andrásnak. A Perényiek minden bizonnyal már csak egy romos várat találtak itt, amelynek azonban várépítési engedélye még megmaradt.

A vár els? névszerinti tulajdonosa a nikápolyi csatát megjárt Perényi Imre pohárnokmester lett, aki a király elleni lázadásban szembeszállt a felkel? urakkal. 1403-ban Patak közelében legy?zte a h?tlen Debr?i Istvánt, amiért a csorbak?i várához jelent?s uradalmat csatolhatott. 1405-ben Imrét titkos kancellárrá nevezte ki Zsigmond, ezt a tisztet élete végéig betöltötte. Csorbak?i várát igazi f?úri központjává alakította ki, amit az is bizonyít, hogy 1408-ban a vár közelében, Nyárádon, a mai Kurityán határában pálos kolostort alapított.

Perényi Imre az egykori romos váron, a Ládiak feltételezett udvaros-lakótornyos er?sségének falain, háromhelyiséges palotát emeltetett, melyhez nyugatról 5 m-rel alacsonyabban két földszinti helyiség is csatlakozott. Ezekbe egy 15 fokú lépcs?n lehetett lemenni, amit Leszih Andorék fel is tártak. Az 1935-ben készített néhány fotón is látható lépcs?sort ma már ismét vastag humusztakaró fed. A palota szakadékos keleti fala alatt egy bels? udvar volt, amelynek keleti falai máig a legépebbek. A palota és a bels? udvar alkotta központi magot délr?l és keletr?l egy L-alakú falszorossal védték. Ebb?l falszorosból lehetett külön megközelíteni a palotát, illetve külön a bels? udvart. A falszorost és az említett bels? udvart ma vastag törmelékréteg fedi. A palota északkeleti falából mer?legesen egy széles rekeszt?fal indul ki, amely a küls? várfalba csatlakozott. Ezen falban egy bels? kapu lehetett, amelyet szükség esetén lezárhattak, így védve a bels?várat. Sajnos a vastag törmelékréteg miatt felszíni nyomai nem látszanak a kapunak, de minden bizonnyal ezt igazolja, hogy a bels? udvar fala itt megtörve egy kis kiszögellést alkot. A bels?várat az északi alacsonyabb oldalon egy küls?vár védte, amely északkeleti sarkába érkezett a terepen ma is nyomon követhet? középkori mélyút. Az út itt balra megtörve a bels? kapun keresztül csigavonalban haladt a bels?vár helyiségei felé. A küls?vár területét ma olyan vastag humuszréteg fedi, hogy a felszínen semmilyen objektum nem fedezhet? fel, de minden bizonnyal itt lehettek a véd?k szálláshelyei.

Perényi Imrét halála után a nyárádi kolostorba temették el. Csorbak? ezután Perényi Imre kisebbik fia, István rezidenciája lett, aki 1437-ben szintén Nyárádra temetkezett. A vár ezután elvesztette f?úri rezidenciaszerepét. A leletanyagban sajnos nincsen olyan f?úri igényesség? tárgy, amit a 15. század els? harmadára keltezhetnénk. Ennek oka, mint azt már korábban is említettem, hogy az ásatások csak néhol érhették el a korai rétegeket.

A vár újabb birtokosa, Perényi Imre nagyobb fia, Perényi János tárnokmester központja már Terebesen volt. Csorbak? stratégiai jelent?sége a 15. század folyamán még megmaradt. S?t a huszita háborúskodások, illetve a kibontakozó polgárháború során Pálóci Simon még el is foglalta a várat, csak az 1445-ös országgy?lési határozat hatására adta vissza eredeti tulajdonosának.

Véleményem szerint a husziták közelsége és a polgárháború szükségessé tehette a vár meger?sítését. Bár a bels?vár szerkezete alapvet?en nem változott, a palota reprezentációs szerepét már elveszthette, valószín?leg részt vett a vár védelmében, amit az itt talált nagyszámú, ehhez a korhoz köthet? fegyverlelet bizonyít. A küls?várban a felszíni vizsgálatok alapján nem állapíthatunk meg jelent?sebb változást. A huszita korszak újdonságának tartható azonban egy háromszög alakú el?vár a küls?vár északkeleti oldalán, amelynek végén ma is felfedezhet? a négyszög alaprajzú egykori kaputorony helye.

Perényi János halála után Csorbak? már csak birtokigazgatási szerepet tölthetett be, tulajdonosai ritkán látogathatták meg.

Csorbak?n a terepi, felszíni vizsgálatok alapján két olyan kisebb er?dítést különíthetünk el, amelyek a t?zfegyverek ellen, a 16. század folyamán épülhettek. Ezeket feltehet?leg Perényi Péter birtoklásához köthetjük. A háromszög alakú el?vár és kaputornya védhetetlenné vált a t?zfegyverekkel szemben, ezért emelhettek elé egy szabálytalan ötszög alaprajzú bástyát, amely a mai felszínen földsáncként kit?n?en nyomon követhet?. A küls?vár északi oldalánál fal és sáncnyomokat észleltünk, amelyet sajnos az egykor itt m?ködött k?bánya nagyrészt elpusztított, de ennek ellenére egy, a völgy felé kiugró bástyával számolhatunk itt. Az el?került leletanyag nagy részét ehhez a periódushoz, azaz a 15. század végéhez, 16. század els? feléhez köthetjük. Csorbak? háttérbe szorulása ellenére ebb?l az id?szakból több, f?úri gazdagságot bizonyító tárgy is el?került.

Csorbak?n ekkor azonban tulajdonosváltás történt. 1540/41 fordulóján Ferdinánd király Bebek Ferenc fels? - magyarországi f?kapitánynak adta a várat. Ferenc azonban nem sokáig tartotta magánál a várat, 1541. februárjában már átadta azt testvérének Bebek Imrének. Csorbak? Bebek birtoklása alatt a források elnémulnak a várról, ami nyílván a vár leghírhedtebb id?szakának, a pénzhamisítás korszakának köszönhet?. A 13 évig üzemel? pénzhamisító m?helyet a palotában, azaz a legvédettebb helyen rendezték be. A feltárások során a palota helyiségeiben nagy mennyiség? hamisításra utaló lelet került el?.

1553-ban meghalt Bebek Imre, és Bebek Ferenc még ezen esztend?ben viharos gyorsasággal rudabányai bányászokkal leromboltatta a várat. A lerombolt vár azonban továbbra is Bebek Imre örököseinek tulajdona maradt, bár azt már soha többé nem építették újjá. A források ezek után még gyakran említik a várat, de már csak úgy, mint romos, vagy elpusztult, elhagyott er?sséget. A váruradalom irányítói leköltöztek Szuhogyra, de jogilag még a 17. század elejéig csorbak?i uradalomról és a hozzá tartozó falvakról beszéltek a források. Ekkor azonban változás történt, a századforduló után már csak egy telek neve volt Csorbak?, puszta vára pedig Szuhogy falu része lett.

A várbeli élet tehát 1553-ban megsz?nt, azonban feltételezhet?, hogy a törökök itteni megjelenésével a környék lakói néha ide, a romos falak közé menekültek, így a 17. században Csorbak? refúgium szerepével kell számolnunk. Ezt bizonyítják a feltárások során el?került kora újkori kerámialeletek is. A várhegyet valószín?leg ekkora már befedte az erd?, így található mind a mai napig.

15. kép: Csorbak? vára Perényi Imre nádor és Péter idején