Diód a Maros jobb oldali mellékvize a Gyógyi (Tövis) patak mentén helyezkedik. A vár a község belterületén fekszik, a patak által táplált mocsáros terepből kiemelkedő magaslaton.
Diód (Gyógy) a középkor óta Fehér megyéhez tartozott.

1264-ben említik először a falut birtokló család vezetékneveként. Diódi András comes, mint István ifjabb király hűséges embere, ezekben az években több birtokot szerzett meg Diód körül és lefektette a diódi uradalom alapjait. Az uradalomnak két központja alakult ki: egy korábbi, a védettebb fekvésű Diód, és a Maros mentén haladó országos úton fekvő Tövis, amiből mezőváros lett. 1395-ben a család három férfitagja halt meg a nikápolyi csatában. Luxemburgi Zsigmond többek között ezért 1410-ben megerősítette a Diódi családot birtokaikban. Ekkor név szerint felsorolják a birtokokat: a diódi-tövisi birtokhoz 11 falu tartozott, és még egyéb kisebb birtokok (Tinód, Cserged), illetve részbirtokok (Karácsonfalva).

A birtok a család kihalásáig (1441) megmaradt tulajdonukban. Ezt követően többen is próbálkoztak a megszerzésével, de végül Hunyadi János tette rá a kezét, aki 1441-ben erdélyi vajda lett. Hunyadi egyik legkorábbi birtokszerzéséről van szó, és az általa itten folytatott építkezések arról tanúskodnak, hogy nagy hangsúlyt fektetett rá. Továbbra is megtartotta mindkét központ jelentőségét: Diódon várat épített, Tövisen pedig ferences kolostort alapított. A diódi vár Hunyadi János műve, de minden bizonnyal a Diódi családnak is volt ott korábban udvarháza, esetleg éppen a vár helyén. 1450-ben Hunyadi pápai búcsúengedélyt kapott a diódi várban található Boldogságos Szűz Mária kápolna számára. Ez egyben a vár legkorábbi említése, amiről megjegyzi a pápai irat, hogy Hunyadi alapította. A diódi-tövisi birtokból Hunyadi váruradalmat szervezett, kivéve három falut (Tinód, Cserged, Diómál), amelyeket az erdélyi káptalannak adományozott misealapítvány formájában (még 1441-ben). V. László király 1453-ban és 1456-ban is megerősítette Hunyadit a vár birtokában. Hunyadi halálát követően a család megtarthatta a várat, amely végül Szilágyi Mihály birtokába került. Mátyás király is meghagyta nagybátyját Diód birtokában, majd ennek halála után özvegye, Bátori Margit rendelkezett vele. 1464-ben Diód a koronára háramlott, Mátyás pedig újból egyik rokonának juttatta: unokatestvére, Dengelegi Pongrác János kapta meg. Diód, illetve Tövis a Dengelegi Pongrác család legfontosabb birtoka lett. János tovább folytatta Hunyadi építkezéseit úgy a tövisi ferences kolostornál, mint a várnál. 1476-ban halt meg éppen Mátyás és Beatrix esküvőjén és az általa befejezett tövisi ferences kolostorban temették el. Fia, Pongrác Mátyás örökölte a birtokot, majd 1500-ban bekövetkezett halála után feleségére, Perényi Orsolyára háramlott. Orsolya másodszorra Balassa Ferenc horvát-szlavón bánhoz ment feleségül, így került a vár a Balassák birtokába. A mohácsi csatát követően a család többnyire megtartotta Habsburg szimpátiáját, és ez okozta vagyonuk elkobzását is. 1540-ben az akkor Balassa Imre kezén levő várat János Zsigmond fejedelem katonái elfoglalták és lerombolták. Nagy kár nem eshetett a várban, mivel miután a család visszakapta a várat újból helyreállították. 1561-ben Balassa Menyhárt, János Zsigmond főkapitánya látva, hogy urától Ferdinánd rendre foglalja el a várakat, a Habsburg uralkodóhoz szökött. János Zsigmond ekkor elrendelte a Menyhárt kezén levő birtokok elkobzását és így lett elfoglalva a diódi vár is, amelynek őrsége szabad elvonulás fejében átadta a várat. A vár végleges lerombolására ekkor kerülhetett sor, mivel a későbbiekben többet nem említik.

Szabályos alaprajzú vár, oldalai 60 x 40 m hosszúak. Mind a négy sarkában egy-egy 450-os szögben elfordított négyzetes torony (kb. 7x7 m). A tornyok két külső sarkát támpillérek erősítik. A négy torony közül jelenleg már csak a nyugatinak csekély alapfala látható. A vár dél-keleti fala előtt egy második fal is húzódik. Az egész építményt vizesárok vette körül (kb. 15 m széles, 4 m mély) és sánc. Bejárata a ma elpusztult észak-nyugati oldalon volt. Vele szemben, a dél-keleti várfal közepén, erre ráépítve áll egy négyszögletes építmény (10 x 7m), ami református templomként működött. Mindegyik oldalán, kivéve az észak-nyugatit két-két keskeny ablak található. Az észak-nyugati oldalon van a bejárat, felette egy körablak. A templom jelenleg használaton kívül van, állaga egyre romlik.

Bibliográfia:

Anghel, Gheorghe - Ion Berciu. Cetăţi medievale din sud-vestul Transilvaniei (Dél-nyugat erdélyi középkori várak). Bucureşti, 1968, 40-45.

Anghel, Gheorghe. Fortificaţii medievale de piatră din secolele XIII-XVI (13-16. századi középkori kőerődítmények). Cluj-Napoca, 1986, 170-173.

Kiss Gábor. Erdélyi várak, várkastélyok. Budapest, 1987, 156-157.

Orbán Balázs. Tövis és környéke. Századok 20 (1886): 309-329.