Váralmás falu a Bánffyhunyad-Zilah útvonalon fekszik
az Almás patak mentén. A vár a falutól K-re húzódó Várhegyen
helyezkedik. A középkorban Kolozs vármegyéhez számították,
a hozzátartozó uradalom pedig három megyére terjedt
ki: Kolozs, Doboka és Belső Szolnok. A falut, illetve
várost a források több néven is említik: Almásmonostora,
Almás, Dezsőfalva, Nagyalmás, Váralmás. Ugyanarról,
vagy nagyon közel eső településekről, esetleg településrészekről
lehet szó.
A korai településnek elsősorban az ott található bencés
monostor adott jelentőséget. Alapításának dátuma és
körülményei nem ismertek. Almás első ismert birtokosa
Kán nb. László comes volt, aki nem sokkal 1235 előtt
kiűzte a monostorból a bencéseket és premontreieket
hozott a helyükbe. 1235-ben itt már egy premontrei monostor
működött, amely a váradhegyfoki monostor filiája volt,
de a fehérvári (erdélyi) egyházmegyéhez tartozott. Az
új szerzetesek felélték a monostor javait, majd elhagyták.
Ezt követően László világi "kóbor" papokkal népesítette
be. Az ügy a pápai kúriába is eljutott, IX. Gergely
pápa 1238-ban rendelkezett a kivizsgálásról. A tatárjárás
során semmisülhetett meg a monostor és halhatott meg
birtokosa is, akiről többet nem értesülünk. Almás birtok
a királyra szállt. 1249-ben IV. Béla király Geregye
nb. Pál országbírónak és zalai ispánnak adományozta
számos Bihar, Szolnok és Kraszna megyei birtokokkal
együtt, amit fia, Miklós erdélyi vajda örökölt. Miklós
testvéreivel együtt hűtlenségbe esett, a család több
tagját kivégezték, 1285-ben végül kihalt a család. Kiterjedt
birtokaik egy részét a Borsa nemzetség különféle ága
kapta meg. Így szerepel birtokosként a 13. század végén
és a 14. század elején a Borsa nemzetség Almásmelléki
ága, György vajda, fia, Györk, illetve ennek fia, Dezső.
Ők építhették a várat és telepíthették be Almást. Ez
lehet a magyarázata, miért szerepel a település Dezsőfalva,
illetve később a vár Dezsővár néven. A település gyors
fejlődésére utal, hogy a 14. sz-tól már mezővárosnak
számított.
Midőn Károly Róbert sorra számolta fel az egyes tartományurak
territoriális hatalmát, sor került a Borsák hatalmának
megtörésére is. A nemzetség elveszítette Sebesvárt,
ahol a királyi hatalmat képviselő Elefánti Dezső maradt
meg várnagynak, és a király kezére került Almásvár is.
A továbbiakban királyi vár volt, az erdélyi vajda tisztéhez
tartozott. 1370-ben a várat Nagy Lajos király Bebek
György királynéi tárnokmesternek, és általa fiainak,
Imrének és Detrének, illetve György unokaöccseinek,
Lászlónak és Ferencnek adományozta új adomány címén,
a két Petri birtok kivételével. 1395-ben Zsigmond királytól
az almási uradalomért a szikszói uradalmat szerezték
meg, amit 1401-ben visszaadtak a királynak és újból
Almás vár birtokosai lettek. Ekkori tulajdonosai Pelsőci
Bebek Detre nádor, testvére Imre erdélyi vajda, és Imre
fiai: László, András, Domokos. A 15. század közepén
elsősorban Bebek Imre erdélyi vajda várnagyaival találkozunk
a várban. A vajda fia, Pál volt a család vámosi ágának
utolsó férfitagja, aki 1469-ben halt meg. A várra elsősorban
a család pelsőci ága tartott igényt (Pelsőci Bebek György
társbirtokosként szerepel a forrásokban), de Bebek Pál
rokonsági köréhez is befolyásos személyek tartóztak,
mint például Szapolyai Imre, Pál egyik hugának (Orsolyának)
a férje. Mindezek ellenére Mátyás úgy tekintette a várat,
hogy magszakadás következtében a koronára háramlott,
és 1470-ben első fokú unokatestvérének, Dengelegi Pongrác
János erdélyi vajdának és a székelyek ispánjának adományozta.
A vár valóban János birtokába került, aki különben a
Kis-Szamos másik oldalán helyezkedő Léta várát is birtokolta.
Halála után fia, Mátyás örökölte. A vár szerepel abban
a házassági szerződésben is, amit Pongrác Mátyás és
Aragóniai (Frangepán) Mária Magdolna házassága esetén
kötne meg a két család. A házasság viszont nem jött
létre. Mátyás király halálával a Pelsőci Bebekek is
előhozakodtak igényükkel a várra, amit Mátyás jogtalanul
adományozott Dengelegi Pongrác Jánosnak. Végül Pelsőci
Bebek János belátta, hogy az új politikai kontextusban
sem kaphatja vissza Almást, így olyan formában próbált
hasznot húzni a dologból, hogy elzálogosította Szapolyai
István nádornak, akinek kétségtelenül nála nagyobb befolyása
volt az udvarban. Az uradalom azonban Dengelegi Pongrác
Mátyás kezén maradt, 1499-ben is az ő emberei igazgatták
az uradalmat. Mátyás azonban a következő évben meghalt,
özvegye, Perényi Orsolya férje birtokainak csak egy
részét tarthatta meg, elsősorban a diódi-tövisi uradalmat
és Léta várát. A többi közel másfél tucat vár és kastély
a koronára háramlott. Bebek János számára újból itt
volt az alkalom, hogy megszerezze Almás várát, azonban
az országos politikai helyzet újabb akadályt gördített
ez elé. Korvin János herceg, mivel Pongrác Mátyás másodfokú
unokatestvére volt, igényt tartott ennek birtokaira.
Pongrác Mátyás huga, Katalin, Újlaki Lőrinc herceg felesége
pedig leánynegyedet követelt a Dengelegi birtokokból.
A döntés tulajdonképpen a király kezében volt, aki a
korábbi nézeteltérések ellenére 1501-ben kibékült Korvin
Jánossal és átengedte neki a Dengelegi Pongrác birtokok
szinte teljes egészét. Ennek természetesen ára volt:
Korvin János le kellett mondjon az oppelni (troppaui)
hercegségről és átadni azt a királynak minden ellenszolgáltatás
nélkül. Bebek Jánosnak tehát ezúttal sem sikerült visszaszerezni
a várat.
A Hunyadi család Korvin János lányának, Erzsébetnek
halálával 1508-ban kihalt. II. Ulászló különleges kegye
folytán Korvin özvegyét, Frangepán Erzsébetet több Hunyadi
birtokban meghagyta, így Almás vára is kezén maradt.
1511-ben a várat Batthyány Benedek budai várnagy kezén
találjuk. Bebek János most is inkább egy formai lépésre
szánta el magát mikor 1509-ben a várat eladta apósának,
Somi Józsa temesi ispánnak, az alsó részek főkapitányának,
akivel még 1502-ben szerződést kötött a két család birtokait
illetően. Somi viszont konkrétan Batthyány Benedektől
kapta meg a várat, amit Atynáért cserélt el. 1507-től
ugyan Pongrác Katalin is követelte a részét a várból,
Somi Józsával szemben nem tudta érvényesíteni kérését.
Somi György halála után, két lánya, Anna és Borbála
örökölte az almási uradalmat. A két lány közül alapjában
véve Anna, illetve férje Balassa Imre lakta a várat.
Különben a Balassáknak ekkor már egyéb, korábban a Dengelegi
Pongrácok tulajdonában levő birtokkal is rendelkeztek,
mivel Balassa Ferenc, Imre apja, Pongrác Mátyás özvegyét,
Perényi Orsolyát vette el feleségül. Így az almási uradalom
mellett a létai és a diódi uradalmak is újból egy kézbe
kerültek. Balassa Imre adománylevelet is próbált szerezni
a várra, ennek azonban a Drágfiak mindig ellentmondtak.
Különben a Bélteki Drágfiak is igényt tartottak a várra:
Almás vára szerepel Drágfi János tárnokmester 1526.
évi végrendeletében, 1535-ben pedig Drágfi Gáspár tiltotta
Balassa Imrét Almás vára megszerzésétől és birtoklásától.
Mivel Balassa Imre részt vett a Szapolyai János ellenes
összeesküvésben, 1540-ben a király több várából is kiostromolta.
Almás várát Kornis Miklós és Andrási Márton (más beszámoló
szerint Török Bálint) fogta ostrom alá és foglalták
el. 1551-ben az Erdélybe vonuló Castaldo seregei ostromolták
meg a várat. Mindez idő alatt Almás továbbra is a két
Somi lány kezén maradt, akik maguk is konfliktusba kerültek
egymással a vár birtoklása felett. Az ostromok mellett
ez a helyzet csak tovább kedvezett a vár pusztulásának,
amit végül 1594-ben, lerobbant állapotban Csáki István
kapta adományba Bátori Zsigmond fejedelemtől.
A tizenötéves háború alatt Basta tábornok hosszabb ideig
tartózkodott a környéken, 1602-ben Almás várát is megostromolta.
A védőknek a vár feladása ellenében szabad elvonulást
ígért, viszont a kivonulókat Basta katonái mégis lemészárolták.
A vár átmenetileg kincstári tulajdonba került, Csáki
Istvánnak alig 1634-ben sikerült visszaszerezni. 1658-ban
szenvedte meg a vár az utolsó ostromot: a Kolozsvár
felől a Meszes felé haladó tatárok foglalták el, a környék
idemenekült lakosságát rabságra fogták, a várat felgyújtották.
Többé nem hozták rendbe. A 19. század elején a Csáki
család Nagyalmáson udvarház építésébe kezdett, amihez
a vár köveit is felhasználták. Mindezen pusztítások
és rendszeres bontások következtében a várnak ma már
mindössze néhány fala áll.
A vár eredetileg a Várhegy teljes fennsíkjára kiterjedt
és szárazárok vette körül. A külső vagy alsó vár magába
foglalt egy palotát, az asszony házát, a vendég házat,
egy konyhát és a darabont házat. Innen egy kapun keresztül
lehetett a belső várba jutni, amihez a torony, a nagy
palota, az úr- és asszonyháza, a leányok háza, a páter
háza és kápolna, rabok háza, mosóház, sütőház és vendégház
tartozott. A vár alatt veteményeskert, lugas, méhes
kert, dinnyéskert, gyümölcsöskert, jégvermes kert, csűröskert
húzódott. A külső kapu oldalán helyezkedett az istálló
szekérszínnel. A várhoz még egy majorház, sörfőzőház
és malmok tartoztak. Mindezekből ma már csak a torony
DNy-i fala áll és a hozzáépített helyiségek alapfalai
körvonalazódnak ki. A torony terméskőből épült, eredetileg
közel 20 m magas lehetett. Falának megmaradt csonkja
még őrzi az egyes szinteket elválasztó gerendák fészkeit,
illetve az egyik sarokkandalló kürtőjét.
Bibliográfia:
Entz Géza. Erdély építészete a 11-13. században.
Kolozsvár, 1994, 169-170.
Kelemen Lajos. Kalotaszeg történelmi és műemlékei. In
Kelemen Lajos. Művészettörténeti tanulmányok.
2. köt. Bukarest, 1977, 207-208.
Kiss Gábor. Erdélyi várak, várkastélyok. Budapest,
1987, 408-411.
Oklevéltár a gr. Csáky család történetéhez. I/2.
köt. Budapest, 1919, 658-677.
Rusus, Adrian Andrei. Consideraţii istorice asupra cetăţilor
medievale timpurii din judeţul Sălaj (Szilágy megye
kora-középkori várairól). Acta Musei Porolissensis
2 (1978): 89-104.
Lupescu Radu
|