Az ún. Martinuzzi-kastély Alvinc északi peremén helyezkedik,
a Borberekre vezető úttól balra, kb. 300 méterre a Maroson
átvezető hídtól. A kastéllyal átellenben, az út jobb
oldalán egy 19. századi udvarházban helyezkedik az általános
iskola.
A kastély jelenlegi helyén korábban egy domonkos kolostor
létezett, amit valószínűleg a 13. század végén alapítottak.
Két évszázados létezés után, a 16. század elején szemmel
láthatóan hanyatlani kezdett. A tény, hogy ritkán használták
lehetett döntő befolyással, hogy megváltoztatták eredeti
rendeltetését. Úgy tűnik Kosári (Kocsárdi) Miklós volt
az első, aki adományba kapta a kolostor épületét Szapolyai
János királytól. Az adománylevél nem ismert. Tőle kerülhetett
Majlát István birtokába, aki nem egészen világos körülmények
között ajánlotta fel az uradalmat Radu Paisie havasalföldi
fejedelemnek. Minden bizonnyal a havasalföldi fejedelem
támogatásában reménykedett cserébe. A részben már módosított
kolostort ezután szerezte meg Martinuzzi György váradi
püspök.
A kolostor kb. húsz éve nem működött már, amikor Martinuzzi
nekilátott az átalakításához. 1551-ben bekövetkezett
halálakor a kastély és erődítési rendszere már állt.
Gyilkosai perének irataiból kiderül, hogy létezett egy
kapuja (Szászsebes irányába) előtte felvonóhíddal, négy
tornya, egy fűthető helyisége (casetta) ahol 40 őrkatona
volt elszállásolva. Déli árka régtől fogva (ab atntiquo)
állt. Egyéb 16. századi forrásokból kiderül, hogy nem
csak rezidenciális szerepet betöltő kastély volt, hanem
jelentős mértékben erődítették is. Forgács Ferenc egyenesen
"arx"-nak nevezi. 1598. februárban Bátori
Zsigmond fejedelem innen keltez egy iratot. Tudjuk,
hogy az egykori kolostor déli oldalát egy paliszád védte,
dél-keleti sarkában pedig egy fatorony állt. Ez lehetett
az egyik torony, amelyről Ascanio Centario is megemlékezik.
Martinuzzi meggyilkolása után, viszonylag sok birtokosa
volt a kastélynak. Kezdetben még a szász közösség (szász
egyetem) is megpróbálta megszerezni. Ők elsősorban Habsburg
Ferdinánd támogatásában bíztak. 1553 nyarán a szászsebesi
szászok, élükön Georg Keisder királybíróval, erőszakkal
foglalták el a kastélyt, remélve, hogy helyzetelőnybe
kerülnek Nádasdi Tamással, az újonnan kijelölt birtokossal.
Rövid ideig volt a kezükön mivel Bátori András vajda
katonái még 1553. júniusban visszafoglalták. Ez utóbbi,
mint Majlát Margit férje 1559-ig birtokolta a kastélyt.
Később János Zsigmond fejedelem Alvincet Békés Gáspárnak
adományozta, aki 1573-ban azonban elvesztette. Őt követték
a birtoklásban Bátori István majd Kristóf (1575-1578),
Majlát Margit, aki másodszorra Iffjú Jánoshoz ment feleségül,
majd kincstári birtok lett (1594-1601 között). 1595-1597
között Aron Vodă moldvai fejedelem és felesége laktak
a várban. 1600-ban Teodosie Rudeanu, Mihály vajda tisztviselője
tartotta a kezében, aki átmenetileg Erdélyt is elfoglalta.
Egy 1607 körül folytatott perből kiderül, hogy a kastélyra
különféle adományok címén Enyigi Török Katalin, Jósika
István Barcsai András és mások is igényt tartottak.
Az első reneszánsz kastély Bethlen Gábor koráig létezett.
Ő azt állította, hogy a kastélyt az alapoktól építette
fel, ami részben igaz. A bejárati kapu feletti felirat
szerint a kastélyt 1617-ben fejezte be. Ezt az adatot
a művészettörténészek már megkérdőjelezték, bebizonyítva,
hogy tulajdonképpen egy nagyobb ívű tervről volt szó,
amit Bethlen csak részben valósított meg és a 18. század
folyamán fejezték be, anélkül, hogy a teljes eredeti
terv megvalósult volna. Továbbá a régészeti ásatások
tanúsága szerint a régi kolostor egyes részei (a déli
szárny, a templom oltára?) 1621-ben még nem voltak elbontva.
A régi paliszádot módszeresen elbontották, nem lett
elpusztítva.
Az eredeti tervben egy ötszögbe írható épület állt,
mindegyik sarkán bástyákkal. Ebből két emeletes szárny
épült meg, a saroktornyok és az ezeket összekötő fal,
illetve egyéb kisebb jelentőségű építmények. Kívülről
a kastélyt vizesárok övezte, amit a Maros vizéből tápláltak.
Egy hat pilléren fekvő híd tette lehetővé megközelítését
észak felől. A rendelkezésünkre álló adatokból, különösen
a régészeti ásatások eredményeiből egyértelműen kiderül,
hogy Bethlen Gábor mesterei a 16. századi reneszánsz
keretek egy részét kiemelték a régi épületből és az
új kastélyba helyezték. A keleti oldalon öt ház sorakozott,
ezek közül az egyik Bornemissza Anna konyhája volt.
A déli oldalon további hat épület helyezkedett. Az építkezések
menetére nézve további részletes adatokat szolgáltatnak
a Bethlen Gábor utáni urbáriumok.
1696-ban, amikor már kincstári tulajdonban szerepelt,
romos állapotban volt. Keleti falának egy része az árokba
omlott. Azóta függetlenül a tulajdonosoktól (Gyulafehérvári
Püspökség), vagy használóitól (a helyi önkormányzat),
állapota folytonosan romlott. Jelenleg északi szárnya
áll még, ez is tetőzet nélkül, a nyugati szárny egy
része, a dél-nyugati masszív bástya, a dél-keleti bástya
alapfalainak egy része és az észak-keleti várfal töredéke.
A kastélyt körülölelő árok szinte teljesen fel van töltődve.
Bibliográfia:
Balogh Jolán. Kolozsvári kőfaragó műhelyek. XVI. század.
Budapest, 1985. 202, 376-377.
B. Nagy Margit. Várak, kastélyok, udvarházak. Ahogy
a régiek látták. Bukarest, 1973. 257-259.
Gündisch, Gustav. Winz und die sächschische Nationsuniversität.
In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik
évfordulójára. Kolozsvár, 1957.
Rusu, Adrian Andrei. Gotic şi Renaştere la Vinţu de
Jos. Gotik und Renaissence im Unter-Winz. Cluj-Napoca-Satu
Mare, 1998.
Adrian Andrei Rusu
|