A kastély Aranyosmeggyes (Medieşu Aurit) községben, a falu hajdani közepét alkotó útkereszteződés mellett egy nagyobb parkban található.

A Szamos folyóba ömlő Meggyes patakról nevezett település először 1271-ben bukkan fel, amikor V. István a település hospeseinek kiváltságokat ad. Ez után nem sokkal eladományozásra kerül, mivel már 1280-ban Majs a királyné tárnokmestere végrendeletében szerepel, amint leányára, Pok nembéli Móric vajda feleségére hagyja. Így kerül a birtok Móric és leszármazottai tulajdonába, akik magukat a település nevéről Meggyesi Móricoknak kezdik nevezni. A falu köré uradalom szerveződik, amely a 15. század végére Apa, Krassó, Tóthfalu, Lipó, Bórhíd, és mindkét Veresmart egész helységek tartoznak. Az uradalmi központban - a 14. század során már oppidunként is emlegetett - Meggyesen, a birtokos család lakóhelyeként szolgáló erődített udvarház előszőr 1377-ben bukkan fel. Egy 1484-es zálogosítási ügylet során kiderül, hogy a kastély (castellum) a település piacán áll.

A Móric család magvaszakadtával, 1492-ben leányágon a Báthori család szerzi meg az uradalmat, amely ekkora már Szinyérvár tartozéka. Az új birtokosok nem laknak rendszeresen Meggyesen, de néhányszor kelteznek innen levelet, amelyben lakóhelyüket curia-nak nevezik. 1520-ban megejtett osztály szerint a kastély/udvarház a család somlyói ágához kerül. Báthori István halála után a meggyesi birtok és kastély leányára, Lónyai Istvánné Báthori Katára száll, aki ezt 1625-ben kelt végrendeletében fiára Lónyai Zsigmondra hagyja. Lónyai Zsigmond építteti ki a ma is látható reneszánsz kastélyt, amely legfontosabb rezidenciájává válik. A gazdag és befolyásos politikus-diplomata sokat áldoz legfontosabb lakóhelyére, így válik ez az 1630-as évekre az egyik legszebb reneszánsz kastéllyá a korabeli Erdélyben és Magyarországon. Lónyai Zsigmond halála után leányai öröklik a kastélyt, de a 17. század végére három-negyede a fiskus kezébe kerül.

A 18-19. században a Csáky, a Wesselényi és a Teleki családok osztoznak a kastély tulajdonjogán, amely azonban - nem lévén egyikük lakóhelye sem -fokozatosan romlásnak indul. 1920-as években vásárlás révén II Károly magántulajdonába kerül, majd állami tulajdon lesz. 1941-ben Lux Kálmán vezetésével jelentős és alapos helyreállításon esik át, azonban 1944-ben a hadikórháznak használt kastély az átvonuló hadseregek tevékenysége során súlyosan megsérül és leég. Ettől kezdve romos állapotban van, pusztulása egyre hangsúlyosabb.

A kastély Lónyai féle átépítés előtti állapotáról roppant kevés adat áll a rendelkezésre. Csupán néhány, újrafelhasznált későgótikus élszedett ajtókeret és egy 1547-es évszámos és Báthori címeres ajtókeret származik e korábbi épületből. Az 1970-ben megejtett régészeti ásatás talált némi 14-15. századra keltezhető leletanyagot, de az udvarház/kastély e korszakbeli épületeit nem tárta fel. A ma látható romok túlnyomórészt tehát Lónyai Zsigmond építkezéseihez köthetőek. A négyszög alaprajzú kastély sarkain egy-egy óolasz típusu, bejárata fölött egy ötödik, nyolcszögű torony áll. Az épületet egy még ma is megfigyelhető földsánc és egy ennek megfelelő árokrendszer övezi. A földsánc sarkain, a kastély tornyainak megfelelően egy négyszögű bástya ugrik ki, amelynek esetleg fülei is lehettek. E sánc- és árokrendszer, az ágyúállásokként szolgáló bástyákkal képezhették a kastély erődítését, amelyet az írott források külső várként emlegetnek. E külső várból ma már semmilyen épület nem áll - alaprajzára is csak a földfelszínen megfigyelhető egyenetlenségek alapján következtethetünk. Az írott források - többnyire a kastély inventáriumai - alapján megállapítható, hogy a külső vár bejárata a belső kastély bejáratának megfelő oldalon volt és itt egy emeletes kapuépítmény is állt. További építmények e külső várban istálókként és tárházakként szolgáltak. A belső kastély bejárati - déli - szárnya a pincét nem számítva három szintes. Ehhez adódik a kapu felett álló nyolcszögű torony még egy szintje. A másik három szárny csak két szintes (ugyancsak nem számítva a pincéket). A mai előrehaladottan romos kastély egykori terembeosztását nem lehet egyértelműen megállapítani, mivel az írott források sem egyértelműek. Az biztos, hogy Lónyai Zsigmon lakószobája a második szinten (első emelet) volt, mellette egy inasoknak való szoba és egy árnyékszék. Ebből nyílt az "öreg ebédlő palota" vagy másképp "aranyas háznak" nevezett terem, amely a kastély reprezentáciús célokra szolgáló díszterme volt. Berendezését kárpitok, szőnyegek és festett képek alkották. Hasonlóan gazdag berenedzéssel - a pontosan nem lokalizálható - "paradicsom" terem bírt. A földszinten konyhák, mosó konyhák és raktárak voltak. A kastélyt egy nyitott galériás - a forrásokban "nyári háznak" nevezett helység - és zsindelyes tető fedte. Hasonló kialakítású a bejárati torony fedése is, amely eredetileg azonban nyitott lehetett és pártázat díszítette. Az elfalazott pártázat még ma is megfigyelhető. A kastély épületét kiváló minőségű kőfaragványok díszítik, amelyek a kolozsvári és nagybányai kőfaragóműhelyek termékeivel mutatnak rokonságot. A bejárati kapu félköríves, szárait kiugró, rozettákkal díszített lábazat tartja, amelyeken féloszlopok állnak. Ezeken az építtetőnek emléket állító évszámos feliratot tartalmazó szemöldökkő áll, amelyen pedig a Lónyai címert tartalmazó háromszögű timpanon van. Az ablakereteket hasnló háromszögű timpanon koronázza és díszítésük rozetta illetve indás-leveles sáv. A termek belső ajtókeretei hasonló kiképzésüek. Említést érdemel a kastélyból - a Telekiek álltal - Marosvásárhelyre szállított kandalló keret fargványa. A belsőket falfestmények, táblaképek, kárpitok és szőnyegek díszítették.


Bibliográfia:

"Az aranyosmeggyesi várkastély helyreállítása". Építészet. 2.4 (1942): 123.

Balogh Jolán. Magyarországii négysarokbástyás várkastélyok. Művészettörténeti Értesítő 2 (1954): 247-252.

Balogh Jolán. Az aranyosmedgyesi várkastély. Erdély 38.2 (1941): 22-23.

Dumitraşcu, Sever. Săpături arheologice din anul 1970 la Medieşul Aurit-Castel (Az aranyosmeggyesi kastélynál végzett 1970. évi régészeti kutatás). Crisia 4 (1974): 101-106.

Erdős Iudita. Castelul de la Medieşul Aurit. Monument al renaşterii Transilvănene (Az aranyosmeggyesi kastély. Az erdélyi reneszánsz emléke). Studii şi Comunicări - Satu Mare 4 (1980): 359-374.

Lux Géza. Az aranyosmegyesi várkastély. Magyar Mérnök és Építész-egylet Közlönye 5-6 (1942): 16.

Sebestyén Gheorghe.: O pagină din istoria arhitecturii Româneşti. Renaşterea (A román építészet történetének egy lapja. A reneszánsz). Bucureşti, 1987, 111-116.