Solymos ma egy Arad megyei kisközség a Maros közvetlen közelében, annak jobb partján. A középkori vár a település keleti oldalán, a Dévát Araddal összekötő műút mellett emelkedő hegyen fekszik, tengerszint feletti magassága 252 m. A romos állapotban megmaradt épület egyik legfontosabb emléke a középkori magyar királyság nemesi várépítészetének. Erre utalnak birtokosai, a térségben betöltött szerepe és legfőképpen építészeti kivitelezése.

A várat Pál szörényi bán (1272-1275) építette, aki végrendeletében úgy nyilatkozott, hogy birtokainak bevételeiből fedezte az építkezés költségeit. A vár közelében ágostonos kolostort alapított, ami arról tanúskodik, hogy Solymos családi birtokainak központja lehetett. Pál azonban utódok nélkül halt meg, javait pedig oldalági rokonaira hagyta. Tőlük kerülhetett a vár Kán László erdélyi vajda birtokába, aki az ország keleti részében építette ki tartományuraságát. Hatalmának legnyugatibb támasza a Maros mentén Solymos volt. Ezen a vonalon mérte a fő csapást I. Károly király az erdélyi vajdára, és Solymos vár az elsők között került a király birtokába. Az uralkodó átmenetileg a közeli Temesváron rendezkedett be és ezekben az években a vár, de különösen a vele szemben fekvő Lippa nagyobb jelentőségre tett szert. Királyi birtok maradt az Anjou királyok alatt, sőt átvészelte Zsigmond király birtokadományokban bővelkedő uralkodását is. Többnyire az erdélyi vajdák hatáskörébe tartozott, azonban mikor Ozorai Pipó a 15. század elején megszervezte a déli végek védővonalát a törökkel szemben, Solymos vár is idekerült.

1439-ben a várat először Albert király zálogosította el Berekszói Hagymás Lászlónak, 1440-ben pedig I. Ulászló adományozta Gúti Ország Mihálynak és Jánosnak. Ezekben a polgárháborús években valójában nem világos ki volt a vár tényleges ura. 1444-ben Hunyadi János is beavatkozott a vár birtoklásának a vitájába, és végül ő szerezte meg. 1453-ban és 1456-ban V. László megerősítette Hunyadit a vár birtokában. Halála után Solymos azon javak között szerepelt, amelyek megmaradhattak a Hunyadi család birtokában. Átmenetileg Szilágyi Erzsébet igazgatta az uradalmat, majd Mátyás trónra kerülésével ő rendelkezett vele. Az ezt követő periódusban Solymos vár - birtokosai, nagysága és fekvése révén - sokszor országos jelentőségű ügyek részét képezte. Ezek közül az első Mátyás király egyik fontos diplomáciai sikeréhez, a Giskra Jánossal való 1462-es kibéküléséhez kapcsolódik. Az egyezmény következtében Giskra nem csak meghódolt, hanem Mátyás szolgálatába lépett. Ennek fejében Mátyás többek között a solymosi váruradalmat adta neki Lippa várossal egyetemben. Giskra halála után Mátyás király Alsólendvai Bánfi Miklósnak juttatta a várat, aki viszont 1487-ben kegyvesztett lett. Ezekben az években Mátyás már csak fiának, Corvin Jánosnak adományozott nagyobb birtokokat, így Solymos is az ő tulajdonába került. A vár tehát újból a Hunyadi család magánbirtoka lett és habár hosszú évekig el volt zálogosítva, birtokukban maradt a család kihalásáig. Solymos Corvin János özvegyének, Frangepán Beatrixnak a kezén maradt, majd a Brandenburgi Györggyel kötött házasság után ennek birtokába került. A 15. század végére a solymosi uradalom elérte legnagyobb kiterjedését. Két várból, egy várkastélyból, négy városból, és közel 180 faluból és pusztából állt. Ez a hatalmas birtoktest a következő "vidékekre" oszlott: Kisvidék, Nagyvidék, Lippa, Borzlyukvidéke, Sarád, Szádvidék, Váradia, és a korábban Világosvárhoz tartozó Csúcs kerület egy része.

1514-ben érte a várat az első támadás: Dózsa György seregei ostromolták meg és foglalták el. A lázadás leverését követően többnyire Szapolyai János erdélyi vajda majd király kezén találjuk. Midőn 1528-ban Szapolyai visszatért Lengyelországból rövid ideig Lippán rendezkedett be. Buda elfoglalását követően (1541) szintén ide tette át székhelyét Izabella is. A törökök 1551-ben foglalták el egy rövid időre, majd 1552-ben véglegesen. Solymos vár a 16. század elején elveszítette hadászati jelentőségét, amit a Lippán épült erődítmény vett át fokozatosan. 1600 körül néhány évig újból az erdélyi fejedelemséghez tartozott, majd visszakerült a törökökhöz. Evlia Cselebi török utazó beszámolójából az derül ki, hogy a törökök még a 17. században is használták a várat:
...a Maros folyó partján az ég csúcsáig emelkedő sziklán, keskeny magaslatú vár ez; parancsnoka, katonasága, ágyúja és hadiszertára van. Kissé nyugatra néző egyetlen kapuja, harminc háza s vágott sziklából várszerű mély árka van. A várban Szulejmán kánnak kis dzsámija van, melybe csak tíz ember fér el. Benne egy mély kút van, melyet kősziklába ástak. Ez a kút ily nagy, magas hegy tövében levén, vize három öl közelségben van s mintha jégdarab volna (ford. Karácson Imre).

A várat megközelíthető oldalain mély szárazárok veszi körül, ezen belül két koncentrikus falgyűrű húzódik. A belső a korábbi, ez csatlakozik a vár még most is magasan álló tornyához. A toronytól D-re, szintén a belső várfalhoz épült a kaputorony. Ezek a vár legkorábbi részei, amelyek Hunyadi János korában már álltak. Az 1480-as években épült a vár É-i emeletes szárnya. Szépen faragott késő gótikus ablakkereteinek egy része még ma is áll. Később ezt nevezték el "Izabella-szárnynak". Ny-i végében egy nagy konyha épült, ami sajnos a 19. század végén beomlott. Néhány évtizeddel később a vár nagy átalakításon ment keresztül: új várfallal vették körül, amit ágyúlőrésekkel láttak el és támpillérekkel erősítették. A belső várban a DK-i oldalon egy újabb épületszárnyat emeltek, amelynek D-i helyiségében kápolnát rendeztek be. A külső várfal építése következtében átszervezték a vár bejáratrendszerét is. A régi kaputoronytól D-re az új várfalon keresztül vezetett az új kapu, az előtte húzódó hatalmas hídtartó pillérek ma is állnak. A belső várba a DK-i szárny alsó szintjén kialakított kapualjon keresztül lehetett bejutni. Az Evlia Cselebi által is emlegetett jó vizű kút az Izabella-szárny előtt helyezkedett.


Bibliográfia:

Eisenkolb Aurél. Emlékezetességek Lippa-város és környékének múltjából. Lippa-város története. Lippa, 1912. A könyv függelékében Solymos vár (lapszámozás nélkül).

Lanevschi, Gheorghe. Cetatea Şoimoş. Studiu de arhitectură (Solymos vár. Építészeti elemzés). In: Ziridava 9 (1979): 811-816.

Márki Sándor. Dósa György korából. In: Századok, 21 (1887): 193-209.

Rusu, Adrian Andrei. Arad és Temes megye középkori erődítményei. In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár Tibor. Szeged, 2000. 568-573.

Rusu, Adrian Andrei - George Pascu Hurezan. Cetăţi medievale din judeţul Arad (Arad megyei középkori várak). Arad, 1999. 75-96.