Zsidóvár a Temes felső folyásának vidékén fekszik, a Ruszka-havasok nyugati lábánál, Karánsebestől északra. A vár a falutól délre helyezkedik, közvetlenül a falut érintő Nadrág patak feletti magaslaton. Romjai szinte teljesen eltűntek; az 1970-es években végzett régészeti ásatások során tárták fel alapfalainak egy részét. A vár meghatározó eleme egy több mint 3 m falvastagságú négyszögletes torony volt, amit szárazárok védett a nyugati oldal felől. A toronyhoz csatlakozó várfal a terepadottságokhoz igazodott és egy nagyobb méretű udvart zárt közre, hossza kb. 40 m. A várfallal egyidejűleg, a déli oldalon egy kisebb méretű négyzetes torony is épült. A vár belterületén, a nyugati toronyhoz közel tártak fel csekély falakat. Ezek egy belső épületszárnyhoz tartoztak és egy második szakaszban bővítették. A régészeti leletek nem korábbiak a 16. századnál.

Zsidóvárt 1320-ban említik először az írott források. Ekkor már királyi vár és Szécsi Dénes viselte a várnagyi tisztet. Lehetséges, hogy egy korábban magánkézben levő vár volt, amelyet a király foglalt vissza a tartományurakkal való harcok során. A 15. század közepéig maradt királyi tulajdonban. A vár Temes vármegyéhez tartozott, szorosabb értelemben a lugosi kerület része volt. A váruradalom kiterjedt Temes vármegyére és a lugosi kerületre egyaránt. Amíg magántulajdonba nem került egy több várból álló régió részeként működött, amelyhez Szörényvár, Orsova, Miháld (Karán)Sebes stb. várak tartóztak. A magyar királyok ezeket a várakat többnyire egy személy igazgatása alá vonták, akik hol mint várnagyok, hol mint honorbirtokosok gondoskodtak róluk.

1439-ben Albert király berekszói Hagymás Lászlónak adományozta, akitől az Albert halálát követő zavaros időkben Ulászló hívei foglalták el. Így kerülhetett Hunyadi János birtokába, aki 1446-ban Solymos váráért ajánlotta fel cserébe. Ebből a cseréből nem lett semmi, viszont 1454-ben sikerült elcserélnie szentmiklósi Pongrác felvidéki váraiért. Hunyadi ezáltal fontos stratégiai támaszra tett szert az ország északi részében, ahol hatalma elég ingatag volt. Halálát követően Szilágyi Erzsébet visszaadta szentmiklósi Pongrác Jakab felvidéki várait, a Hunyadi család pedig megmaradt Zsidóvár birtokában. 1464-ben Mátyás király unokatestvérének, dengelegi Pongrác János erdélyi vajdának adományozta, majd ennek fia, Pongrác Mátyás örökölte. Halálával kihalt a Pongrác család, nagykiterjedésű birtokaiknak csak egy kisebb részét tarthatta meg özvegye. A nagyobbik részre, rokoni szálak révén Corvin János tartott igényt, aki végül 1501-ben megkapta ezeket a birtokokat - többek között Zsidóvárt - II. Ulászlótól, viszont cserébe kénytelen volt lemondani az oppelni hercegségről és átadni azt a királynak minden egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A Hunyadi család kihaltával (1508), Corvin János felesége, Frangepán Beatrix rendelkezett a várral, majd ennek második férjére, Brandenburgi Györgyre szállt. Beatrix halála után, 1510-ben György királyi adománylevelet is kapott a várra. Az uradalom jelentősége ezekben az években tovább nőtt azáltal, hogy Zsidóváralja is mezőváros lett, illetve, hogy Lugoson kastély épült. Ezáltal a birtok egy várból, egy kastélyból, két mezővárosból és számos faluból állt.

1515-ben az uradalmat Haraszti Ferenc szörényi bán vásárolta meg, aki még az 1480-as évek elejétől terjeszkedett Temes megyének ebben a térségében. A mohácsi csatát követő zavaros időkben Zsidóvár is gazdát cserélt. Izabella támogatásával Petrovics Péter temesi bán hatalmába került. 1551-ben a királyné felszólítására, Petrovics a kezén levő bánsági várakat átadta Ferdinánd király megbízottainak. A vár a 16-17. században többnyire az erdélyi fejedelemséghez tartozott, hadi szerepét viszont elvesztette a lugosi erőd javára. A törökök 1613-ban foglalták el rövid időre, majd 1660-ban újból néhány évtizedre. A 17. század végén az osztrákok űzték ki a törököket a várból. A karlócai béke értelmében ezt a várat is le kellett rombolni. A későbbiekben valamilyen rablófészek lehetett mivel 1739-ben Lentulus császári tábornok szállta meg és ötven embert agyonlövetett.


Bibliográfia:

Bejan, Adrian. Concluzii preliminare asupra săpăturilor arheologice de la cetatea feudală Jdioara, din anii 1973-1977 (Előzetes jelentés a zsidóvári középkori várnál 1973-1977 között végzett régészeti ásatásról). In: Tibiscus 1979. 199-206.

Kiss Gábor. Erdélyi várak, várkastélyok. Budapest, 1987. 434-436.

Rusu, Adrian Andrei. Arad és Temes megye középkori erődítményei. In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár Tibor. Szeged, 2000. 581-582.

Ţeicu, Dumitru. Banatul montan în evul mediu (A hegyvidéki Bánság a középkorban). Timişoara, 1998. 209.